Téli menetrend: sok új járat, dübörög a Ryanair!

Most, hogy beköszöntött a téli menetrend, érdemes egy pillantást vetni a világpiacra, milyen járatokat indítottak a légitársaságok.

(A téli menetrend Európában hagyományosan kisebb kapacitást kínál, de máshol, például délkelet-Ázsiában pont mostanság van csúcsszezon!)

A számok alapján azt mondhatjuk, hogy a légitársaságok kezdenek kikecmeregni a válságból, legalábbis próbálkoznak, ami abban nyilvánul meg, hogy új járatokat nyitnak, bízva abban, hogy azok népszerűek lesznek, s a gépeik utasokkal dugig teszik meg az útjukat. Több, mint 250 új légi útvonal nyílt múlt vasárnap a világ légi közlekedésében.

Akit részletesen is érdekelnek az új útvonalak, megnézheti itt, egy excel file-ban összefoglalva!

Dübörög a Ryanair, ahogy mindig

A Ryanair összesen 81 járatot nyitott, közülük néhány az új, Sevilla bázisukról indul. A spanyol piacban újra bízik Michael O’Leary vezérigazgató. Újranyitották ugyanis a Valenciában található bázisukat, s komoly bővítést hajtottak végre Bologna, London, Madrid, Párizs, és Róma repterein.

Budapestről, mint ismert, az árak miatt kivonult a légitársaság. Büntetik a németeket is: a repülőjegyeket sújtó adóra úgy reagáltak, hogy bejelentették, a jövő nyári menetrendtől harminc százalékkal csökkentik a Frankfurt Hahn reptérre, s onnan közlekedő járatok számát, annak ellenére, hogy ez a reptér volt a cég egyik fellegvára. Érdekes, hogy a Ryan berobbant London Gatwickre is, ahonnan a mediterrán térségbe repülnek.

Nyomul a két orosz versenyző, a Donavia és a Transaero is, miközben az épp OneWorld taggá váló S7 mindössze két belföldi útvonalat nyitott.

Amerikában a Delta, a Lufthansa-érdekeltség jetBlue és a US Airways Washington Reagan-ről indít új járatokat, míg a Delta új regionális útvonalakat üzemeltet Raleigh/Durham-ról.

Verseny vagy nem?

Míg rengeteg útvonal az újak közül szűz, azaz nem kell versenyezni rajta, vannak olyan versenyzők is, akik ötödiknek is beállnak egy útvonalra. Ilyen például a Singapore – Manila, a Hong Kong – Tokyo Narita, és a Hong Kong – Szöul Incheon viszonylatok, ami azt is jelenti, hogy itt igen komoly promókra lehet számítani a szezon közben, hogy töltsék a gépeket.

Európában a London Gatwick – Faro viszonylatot jelenleg négyen repülik, akárcsak az Amszterdam-Barcelonát.

Belestünk a SkyCourtba!

Beleshettem a Ferihegyen épülő új terminálépületbe, s mutatok nektek néhány képet is!

Ugyebár, az a SkyCourt, azaz Égi Udvar nevet viselő, elég sok pénzből épülő komplexum az, amiről két éve csak annyit lehet tudni, hogy igen komoly felfordulásokat okoz a repülőtéren. Nem lehet kocsival behajtani az érkezési szintre, sokkal több gép indul buszos állóhelyről, mert az építkezés miatt kiesett pár utashíd, s még sorolhatnánk! Az épület így nézett ki pár hónapja, egy helikopterből készítettem a fotót.

Ilyen volt a levegőből

Helikopterből

Az alábbi képeken (Fotó: Pozsonyi Zita, a Blikk fotóriportere) azonban most már az is látszik, hogy mitől lesz klassz ez az új egység. Hatalmas belső teret biztosít, nagy üvegfalon lehet belőle kinézni a betonra, s rengeteg jó étterem és üzlet lesz benne. A képeken már látszik, hogy fog kinézni az egész.

Belső tér

A fotózáskori állapothoz képest már változott, hogy be vannak szerelve a mozgólépcsők is. Felhívnám a figyelmet a kép bal szélén látható fehér acél tartó-elemekre, ezeket a több tonnás darabokat egy magyar cég a KÉSZ készítette, s egyben szállították azokat Budapestre, majd hatalmas darukkal emelték be az építkezés során.

A területet hamarosan átadják a bérlők kivitelezőinek. A 2011. március 27.-i átadást követően jelentősen könnyebb lesz a Ferihegy forgalma, ugyanis a jelenlegi 4 2A és 5 2B utasbiztonsági sor helyett, itt egyben lesz 12 sor. Vagyis, az átvizsgálásra kevesebbet kell majd várni, az utasok Schengen és non-Schengen cél szerinti szétválasztása pedig az átvizsgálás után következik majd.

Az új épületben vadiúj üzleti lounge-okat alakítanak majd ki, többek között lesz Lufthansa Lounge is, így végre a Lufi ezüstkártyásait is beengedik őket Budapesten. (Most a Celebi által üzemeltetett Lounge-ba csak a Senatorok és a Hon Circle tagok mehetnek be, mert a váró kicsi.)

Ismereteim szerint KFC gyorsétterem és Leroy Cafe is lesz az új terminálban.

A betonról így néz ki most

Levideózták a sérült szárnyat – Miért robbant az A380 hajtóműve?

Ez az a kérdés, amire még senki nem meri megadni a választ a Qantas A380 tegnapelőtti kényszerleszállása kapcsán. Akit érdekel az eset, annak figyelmébe ajánlok két BBC tudósítást videóval, amit ide és ide kattintva nézhettek meg. Az egyiken egy utas videóján jól látható a hajtóműsérülést követően, hogy van sérülés a szárnyon. A másikon pedig azt a darabot cipelik el a helyiek, ami lerobbant és leesett a hajtómű borításából. Különösen az a jelenet igen érdekes, amelyen hallatszik amint a kapitány nyugodt hangnemben ismerteti a helyzetet az utasokkal.

A világ híradói természetesen kissé szenzációhajhász módon idézték a Qantas főnökének nyilatkozatát, miszerint tervezési- vagy anyaghiba lehetett a szerencsésen végződő baleset oka. Valójában persze azt mondta, hogy semmi sem biztos, lehet ez is, az is, de majd a Rolls Royce szakemberei kiderítik.

Példaértékű ugyanakkor, hogy nemcsak a Qantas, de a Singapore Airlines és a Lufthansa is azonnal leállította az A380-asokat, s ellenőrizték a Trent900 hajtóműveket. Az eddig legyártott superjumbo-k közül 20-at szereltek ilyen Rolls Royce hajtóművel, az Air France és az Emirates összesen 17 repülőgépén a GE, valamint a Pratt & Whitney közös fejlesztése, a GP7000 dolgozik.

Hajtómű: kuka?

A sérült Qantas gép (amely eredetileg a QF32 LHR SIN SYD útvonalon járt, ezen nagyon sok magyar is utazik Ausztráliába) minden bizonnyal jó időre kivonódott a forgalomból, a képek alapján ugyanis ez a hajtómű kuka-közeli állapotba került. A robbanás, amit az utasok elmeséltek, aligha lehet kétséges, ha akkora darab lerepült a szerkezet borításából, mint az a képeken is látszik, ráadásul a földön álló repülőn látható korom is erre utal.

Megtalálják a hajtómű darabját

A gép és a hajtómű pótlása egyaránt komoly kihívást jelent a szakembereknek: hajtóművet – főleg egy új típust – sem könnyű csak úgy elővarázsolni a raktárakból, ám még nehezebb egy ekkora óriásgép kapacitásának pótlása egy olyan útvonalon, mint a London-Sydney. Persze megoldják.

A Qantas jelenleg 11 Airbus A380-ast üzemeltet, London valamint Melbourne és Sydney, valamint Los Angeles és Melbourne és Sydney között. A szerencsétlenül járt repülő lajstromjele VH-OQA, a 14-es gyártási számot,  viseli. 2008 szeptember 19.-én adták át a Qantasnak. eddig 8165 órát repült, 831 járaton.

Miért hitték azt, hogy lezuhant?

Az is érdekes, miért kürtölték tele a világot azzal a baleset után, hogy a gép lezuhant?! Erre is csak verziók léteznek, a legvalószínűbb, hogy ezt Batam szigetén hitték – joggal – hiszen a sérült hajtómű borításának pár darabja oda esett le. Ez egy viszonylag kis sziget, bizonyára azt gondolták, hogy a levegőben felrobbant gép darabjait találták meg, a többit meg a tenger, valamint a környező szárazföldek rejtik.

Nyilván azonnal leadták a hírt, amit felkapott a média, s mire körbejárta a világot, addigra az Airbus már a kényszerleszálláshoz készülődött Szingapúr légterében, a Changi légikikötőnél.

A térkép jól mutatja, hogy az események nagyon gyorsan történhettek: Batam nagyon közel van Szingapúrhoz, a hiba idején a gép épphogy elérte az utazómagasságot. A hiba észlelésétől mintegy másfél óra telt el a landolásig, hiszen meg kellett szabadulni némi üzemanyagtól, amit a gép a Singapore Sydney útra tankolt fel. Ebben a tudósításban megnézhetitek a landolást, egy utas videóján.

KLM járat Miamiba!

A KLM a jövő nyári menetrendtől ismét jár Miamiba, hétfőn szerdán, pénteken és indulnak az MD-11-es gépei Amsterdamból a floridai légikikötőbe. Teljes kihasználtsággal összesen 285 helyet kínálnak a hollandok, 24 business, 38 economy comfort (azaz premium economy) és 223 turista ülést kínál a járat. Az MD-11, bár nem a mai legmodernebb konstrukció, minden ülésnél saját képernyőt és interaktív szórakoztató-rendszert kínál.

Nem csak ezért lesz jó a járat a magyar utasoknak: minthogy a Schiphol légikikötő Európa egyik legkényelmesebben bejárható reptere, ott átszállni sem rossz, már amennyiben egy-két órás transzeferidőt tud biztosítani a légitársaság. A hosszabb transzferek ugye mindenképpen kényelmetlenek, magam mindig keresek másik megoldást, ha egy reptéren kellene dekkolnom 4-5 órát. A KLM gépei egyébként kényelmesek, a szolgáltatós a hosszú távú járatokon kifejezetten jó, úgyhogy bizonyára versenyképes járat lesz.

Az Amszterdam–Miami járat hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap délután háromkor indul Amsterdamból, 19:10-kor érkezik Miamiba, ahol a fordulóidő 2 óra 5 perc, így Miamiból helyi idő 21:15-kor indul, és másnap dél után 5 perccel száll le a Schiphol-on.

Ferihegyi utasbiztonság – Mindig vannak kivételek!

Legutóbbi utamon azt hittem, nem is Ferihegyen szállok repülőre: idegen nyelveket beszélő, intelligens módon tájékoztató, segítőkész és mosolygós utasbiztonsági ellenőrök segítségében estem át az átvilágításon.

Az elmúlt években számtalanszor viszketett a kezem, hogy meg kellene írni a ferihegyi ellenőrzéseken tapasztaltakat: majd minden alkalommal előfordult, hogy a külföldi utassal magyarul ordítozott az ellenőr, mert nem értette, mit akart tőle, de arra is láttam példát, hogy az idős utast “vállon veregetve” biztatták tempójának fokozására. Hosszan sorolhatnám a rossz tapasztalataimat, amelyek jelentős része nettó taplóságból fakadt, s talán azért nem velem fordult elő, mert mindannyiszor hangosan és előre köszönök az ellenőröknek, nehogy szót emeljenek a viselkedésem miatt.Pedig azt gondolom, hogy nekik kötelességük udvariasnak, határozottnak és segítőkésznek lenni, elvégre ez a munkájuk. Másfelől pedig azért, mert egy hazánkból távozó külföldinek Ferihegy és azon belül is a biztonsági átvilágítás az utolsó apró dolog, ami Magyarországról megmarad az emlékeiben, így aztán az UB-ellenőrök hatékonyan alakítják az országimázst is.

Na ezért örültem annak, amit láttam: a 2A terminálon, mindkét sorban előzékeny, mosolygós ellenőrök segítették az utasokat, méghozzá remek angolsággal kommunikáltak velük. Még a sor is gyorsabban haladt. Remélem, hogy e kellemes élményem mögött a munkahelyi hangulat javulása, s az ellenőrök hatékony képzése áll. S természetesen, hogy egyre több ilyen esetről tudok majd beszámolni.

Hová lett a Malév az Expediáról?

Furcsa tünetre lettem figyelmes néhány napja. Az expedia.com-on, vagyis a világ egyik legnagyobb repjegyes oldalán nem lehet Malév járatokat foglalni. Először azt hittem, valamivel mellényúltam, de bizony aprólékosan végignézve a dolgokat, kiderült, nem ad Malév találatokat az expedia.

Rápróbáltam egy párizsra, kiadta mind az összes járatot, de csak Air France kóddal. Rákerestem Amszterdamra, s beikszeltem, hogy csak Malév járatot nézzen, erre kiadta, hogy nincs a kérésnek megfelelő találat. Na most, ezzel az a baj, hogy nem csak MA járatokra nem tudunk foglalni az Expedián, de olyanokra sem, aminél a Malév a feeder, például, ha MA visz egy Qatar járathoz a Malpensára. Utóbbival hamarosan egy részletesebb posztban foglalkozunk, hiszan hamarosan startolnak Pestről is.

Ja, és a slussz-poén: az expedia.co.uk minden további nélkül adja a Malév járatokat. Alighanem igaz lehet, hogy valami nagy probléma van a Malév kereskedelmi szervezetében.

11.55-kor megy New Yorkba az American!

Jövő tavasztól a Delta mellett egy másik légitársaság járatai is rendelkezésre állnak a Ferihegyi reptéren a közvetlenül New Yorkba utazóknak. Az American Airlines (AA) gépei 2011. áprilistól a hét összes napján indulnak közvetlenül az amerikai város Kennedy (JFK) repülőterére, illetve vissza. A Budapest–New York járatra a jövő héttől foglalhatnak jegyet az utasok – ezt még október hetedikén írtam a Népszabadságban. Most október végén ennél jóval bizonytalanabb volt a helyzet, mert jövő áprilisra rákeresve tegnap még  egyetlen nonstop járatot sem adtak ki a keresők Ferihegy és a JFK között.

Az American járata immár felkerült a foglalási rendszerekbe, s az AA.com honlapon is promózzák. A gép egyébként korrekt menetrenddel, majdnem ugyanazzal a slottal megy, mint a Delta: a 158-as járat 6.40PM-kor száll fel a JFK-ről, és másnap reggel 9.30-kor érkezik Ferihegyre. A 159-es járat 11.55-kor száll fel BUD-ról, és 3.35PM-kor téár vissza a new york-i hubra.

Másfelől a Delta 98/99 járatokat nem tartalmazzák az adatbázisok, pedig a Delta hivatalos tájékoztatása szerint a New York-i gépük csak november-decemberben szünetel, amíg a 767-eseket karbantartják Atlantában. Megpróbáltam utánamenni a dolgoknak, eddig a hivatalos issue, hogy a járatot megtartják, de még nem tudni, mikor tér vissza a menetrendbe, milyen frekvenciával, és legfőképp, milyen slottal? Az American menetrendjének ismeretében ugyanis logikus lépés lenne egy, a délutáni órákban induló gép, ami ugy New York-ból nem az este hetes, hanem inkább a 8-10-es hullámban jön el. Kérdés, hogy a Delta hogyan tudja betenni a gépet a menetrendbe.

Az AA New York-i gépe egyébként meglökheti a Malév balkáni- és déli hálózatának forgalmát, amely, több szerencsétlen kereskedelmi döntés miatt jelenleg romokban hever. Ha azonban a MA és az AA között létrejönne, egy egészen indokolt codeshare megállapodás, akkor a Malév külföldi célállomásairól egy átszállással tudna New Yorkba küldeni utasokat. Mint régen. Ugyanakkor, a járat fenntartásának költsége és a kockázata nem az övé.

Hamarosan felszállunk

Hamarosan beindulnak a hajtóművek, ugyanis indulásra kész az első magyar nyelvű, csak és kizárólag a polgári légiközlekedésről szóló blog. Semmi sallang, nem lesznek katonai gépek, űrkutatás és vitorlázás sem, csak és kizárólag nagyvasak, business várók, díjtételek, akciók, törzsutasprogramok, repterek és járattesztek, remélhetőleg dögivel.

A cél nemes: irány az egymillió mérföld! Tarts velem, s írd meg a véleményed is!