Befellegzett a generálszendvicseknek – A Lufthansa minden osztályon újít, rövid távon is

Frankfurtban és Berlin Schonefeld mellett a Lufthansa karbantartó bázisain nagy ütemben alakítják át az európán belül közlekedő gépek belsejét. Nemrégiben magam is kipróbálhattam, milyenek lesznek az új székek és hogyan újul meg a kabin, ezúttal nem csak a biznisz, hanem a turista is. Már csak idő kérdése, hogy mikor száll le az első olyan Lufthansa-gép Budapesten, amelybe beszállva a magyar utasok is úgy érezhetik majd: nem csak légi, hanem időutazásra is hivatalosak. Mintegy 180 rövid és középtávon közlekedő repülő teljes berendezése újul majd meg.

Vannak légitársaságok, melyek nem csak a hosszútávú járatokon törekednek a szolgáltatásaik fejlesztésére. Ilyen a Lufthansa, amely idén teljesen átalakítja rövidtávú járatain a fedélzeti szolgáltatásokat, de hasonló tervre készül az Air France KLM csoport is.

Nemrég Frankfurtban egy hatalmas hangárban tekintettem meg, mit is jelent az új kabinkoncepció:  főként új ülések beszerelését jelenti, melyek támlája és ülőlapja lényegesen vékonyabb, mint a ma megszokott, formájuk pedig modern – a futurisztikus kinézet azonban nem öncélú. A Recaro cég fejlesztése ugyanis a kontinensen belüli, maximum négy óra hosszú járatokon nagyobb kényelmet kínál, miközben az ülés helyet spórol a fedélzeten.

Ez összesen 32000 szék cseréjét jelenti idén az Airbus és a Boeing flottán, s hasonló akcióra készül az Austrian, később pedig a Swiss is. A leányvállalatok kabinkoncepciója még kérdéses, így a Regional jumbolinói, vagy az Augsburg Embraerjei egyelőre maradnak, ahogy. (Hogy mi történik a 32000 kiszanált üléssel, arról később még írok, mindenesetre annyi biztos, hogy 750 euróért például Te is vehetsz belőle… 🙂 )

Az új ülés kényelmes, és kinézetre is trendi. Olyan apróságokra is fegyeltek, hogy hová teszik a zakóakasztót, valamint, hogy a fedélzeti magazinok tartója feljebb került, így aztán az előttünk lévő székben ki lehetett dolgozni egy olyan ívet, amely nagyobb helyet enged a térdnek.

A szőnyegek egységesen kékek lesznek, a feliratok egységesen sárgák (nagyrészt már azok) a világítást pedig LED-re cserélik – így a világos-és sötétszürkés-barna színű ülésekkel egész családias hangulatot biztosítanak.

A vékony és erős üléseknek köszönhetően egy Airbus A320 repülőgép kapacitása úgy növelhető hat székkel, azaz egy üléssorral, hogy mindeközben nem az utastól vesz el lábhelyet, sőt a rendelkezésre álló tér néhány centivel bővül is. A székeket úgy tervezték meg, hogy az utasok által ma használt eszközök elférjenek a zsebekben (laptop, tablet, mobiltelefon, újság), ugyanakkor a helyet foglaló „sallangoktól” mentesítették azokat, s a húsz éve bevezetett fémrúd merevítőket rugalmas és teherbíró anyagokkal váltották fel.

A 180 Airbus és Boeing repülőből álló európai flottában összességében 2000 székkel többet kínálhat a légitársaság a fejlesztésnek köszönhetően, amiért mindössze 170 millió eurót kellett áldoznia, töredékét, mint ha ezt az extra kapacitást új gépek vásárlásával teremtették volna meg. A székek darabonként közel négy kilóval könnyebbek a maiaknál, így a károsanyag-kibocsátást is sikerült lejjebb vinni. A Lufthansán kívül a csoporthoz tartozó Austrian Airlines is hasonlóképp fejleszti Európában közlekedő gépeit.

Emellett az üzleti osztályon kínált ételeket is modernizálták, a német sztrászakács, Heiko Antoniewicz segítségével – az ételek nagy része a repült táv miatt hideg marad, de mindenféle kultúrából merített a séf, akinek a koncepciója, hogy a legjobb olajak felhasználásával az ételek könnyűvé varázsolhatók, egészségesek és még ízletesebbek lesznek.

A turistán hamarosan megszűnik a generálszendvics, helyette finomabb péksütik veszik át a prímet, a belföldi járatokon inkább az utasok igényeit jobban “lefedő” csokibár lesz az ellátás, míg a hosszabb járatokon ismét általános lesz a meleg étel.