HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

w6fociSípszóra indult a Marseille-be induló repülő utasainak beszállítása ma a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: egy óra különbséggel két repülőgép is felszállt a francia város felé, összesen mintegy négyszázan mentek szurkolni. Reméljük eredményesek lesznek és Izland ellen is nyerünk ma este! A Wizz Air földi kiszolgálásában részt vevő Budport Handling válogatott mezbe öltözött munkatársai trikolórt festettek az utasok arcára, ha ők kérték. Amíg a gépeket megtöltötték, rendre felhangzott a Ria-Ria-Hungária és a „Ki a jó? Magyarok” rigmus. A járat fedélzeten volt Deutsch Tamás EP-képviselő, Rókusfalvy Pál üzletember, volt műsorveztő, és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója is. A repülő indítása fergeteges hangulatban zajlott, mert a reptéri személyzet is beöltözött a válogatott mezébe, a kapunál a focisták életnagyságú „papírszobrai” fokozták a hangulatot.w6beszallitas

Még a beszállókártya is direkt erre az alkalomra készült (fent látni a labda alatt), azt egy fotó díszítette a válogatottról. Az utasok, akik egy szokványos légijáratra számítottak, nagyon örültek az akciónak, hatalmas lelkesedéssel szálltak fel a repülőgépre, amely a meccs után haza is hozza őket, éjfél után fognak landolni a budapesti légikikötőben.

w6gyerekTalán csak az olyan utasok nem lepődtek meg, mint Deutsch Tamás, aki már a Bordeax-ban rendezett meccsre is így utazott. A Wizz Air földi kiszolgálásában részt vevő BUDPORT Handling szervezte a látványos akciót, amely ennek érdekében keretmegállapodást kötött a Magyar Labdarúgó szövetséggel.

w6deutsch– Reméljük, hogy ezzel a mai promócióval nem csak a szurkolókat tettük boldogabbá, hanem hozzájárultunk a magyar válogatott újabb sikereihez is.” – mondta Galgóczy Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója. Az utolsó hívásra érkező – késő – utasokat sem hagyta ott a különjárat, ém ezúttal a beszállításnál sárga lapot mutattak fel neki, jelezve: nem sportszerű megváratni egy egész repülő utazóközönségét. A járat egyébként kőkemény üzlet volt a Wizz Airnek, amely már az EB-sorsolást követően azonnal bejelentette a szurkolói járatot. S ahhoz képest, hogy az induló ár 99000 forint volt, ráadásul a légitársaság a törzsklub tagjainak még a megszokott kedvezményt sem adta meg, hetek alatt megteltek a gépek, ezért kellett újabbakat beállítani. A mai második járatot az egyik legújabb és nagy kapacitású Airbus A321-es repülőgép teljesítette, 221 utassal a fedélzetén. Köztük volt olyan is, aki 180 ezer forintot fizetett azért, hogy a helyszínen szurkolhasson.W6MRS