Bangkok, Qatar 126.900! Elképesztő ár!

Foglalj november 30-ig és utazz dec 1-15 között, s tiéd a világ legzseniálisabb ára Bangkokba. El sem fogod hinni: 126.900 Forint! Odafelé jó a csatlakozás, bizonyos napokon még az A380-assal is utazhatsz. Visszafelé sajnos a legtöbb napon hét és hél órát kell várnod, de az új Hamad reptéren ez sem vészes. Sőt. Elég jó kis reptér, jó boltokkal, jó éttermekkel, kényelmes pihenőkkel. Hát erre mit mondhatnék? Útra fel!

Új-Zéland rajongók figyelmébe: Szuperjumbó repül Auckland és Szingapúr között

A Singapore Airlines megkapta a szükséges jóváhagyásokat ahhoz, hogy Airbus A380-as szuperjumbóval repüljön Szingapúr Changi reptere és Auckland között. Ebben az a jó hír, hogy FRA, LON, CDG, ZRH átszállással úgy repülhetünk Aucklandbe, hogy mindkét hosszú szakaszt a szuperjumbóval tesszük meg. Ami nem rossz, hiszen az A380 kényelmesebb és csendesebb, mint bármelyik másik gép, vagyis jobban pihenhetünk, miközben éjszaka repülünk, s az SQ fedélzetén még az ellátás is pazar.

A 471 üléses (van 409 üléses konfiguráció is, amelyen a felső fedélzeten csak business ülések vannak) repülőgépekkel jövő nyárig közlekednek az Új-Zéland legnépszerűbb célállomásának számító légikikötőbe, amikor is a jelenlegi tervek szerint visszaváltanak Boeing 777-300-ra. Az SQ285 SIN-ből 20.50-kor indul AKL idő szerint 11.45-kor száll le, a következő nap természetesen. Visszafelé az SQ286 Auckland-ből 13.30-kor indul, és 19.00-kor érkezik Szingapúrba.

A Star Alliance tag légitársaságnak van még heti öt B777-200-as géppel üzemeltetett járata Aucklandba, sőt szintén B777-200ER jár naponta Christchurch-be. A SIA jelenleg a következő városokba repül szuperjumbóval: Peking, Frankfurt, London, Los Angeles, Melbourne (Oktober 25-ig), Mumbai, Delhi, New York, Párizs, Sanghaj, Sydney, Tokió Narita és Zürich

Sanghaj superjumbo párbaj: befutóval nyert az Air France!

A helyzet az, hogy egy gyors hajrával az Air France lehajrázta a Lufthansát, s ők lesznek az első európai cég, akik Airbus A380-as óriásgéppel kötik össze Kínát és Európát. A Lufthansa nemrég jelentette be, hogy szeptember 26.-tól A380-assal repül a kínai városba, heti ötször. Első európai légitársaságként landolhattak volna a szuperjumbóval, ha nem derül ki, hogy szeptember másodikától az Air France is a nagyobb gépre váltott, igaz, csak heti háromszor. És az is igaz, hogy az Emirates már két éve 380-assal jár oda, de ne legyek sportszerűtlen, mégiscsak nagyobb szabadságot ad egy 31 gépes flotta, mint a nyolc- vagy a tízgépes.

Az AF A380-ason hat bár van, négy osztály (9 első, 80 business, 38 prémium economy és 389 economy), mindegyik osztályon szolgálnak fel jázmin-teát és különlegessége az Air France járatainak, hogy minden kínába tartó járaton – így ezeken is – van kínai tolmács, aki segít azoknak az utasaiknak, akik csak saját nyelvükön értetik meg magukat. Ez nagyon sokat jelent a kínai utazóközönségnek, s némi szervezést kíván a légitársaságtól, de olyan befektetés, ami megéri. Ja, és adnak kínai újságokat is a fedélzeten.

Az Air France és

r France and KLM operate 93 weekly flights from their hubs at Paris-Charles de Gaulle and Amsterdam-Schiphol to 9 destinations in Greater China: Beijing, Shanghai, Hong Kong, Guangzhou, Chengdu, Hangzhou, Wuhan, Xiamen and Taipei.

a KLM  heti 93 járatot üzemeltet Kínába, Párizsból és Amszterdamból. Peking, Sanghaj, Guangzhou, Chengdu, Hangzhou, Wuhan, Xiamen and Taipei szerepelnek a célállomások között, de a Sky Team partnereik segítségével (China Southern és China Eastern) még több város érhető el Európából, összesen 126.

 

Lufthansa: A380-assal Sanghajba

Peking után Sanghaj is fogadja a Lufthansa szuperjumbóit, miután Frankfurtból az 526 üléses nagyvassal repüli a távot heti ötször, szeptember 26.-tól, a járat már foglalható. A hírek szerint egy harmadik kínai város, Nanjing is felkerülhet a szuperjumbó-listára. A németek jelenleg tíz Airbus A-380 óriásgépet üzemeltetnek. Sanghai felé napi két járatra nő a frekvencia, ebből az első járatpárt teljesítenek a nagyvassal, hetente ötször. Ez a járat 17:20-kor indul és másnap 09:55-kor érkezik meg Sanghajba, 13:15-kor indul vissza és 18:55-kor érkezik Frankfurtba. A többi járatot, beleértve a Münchenből közlekedőket is, A340-600-assal repülik. Emlékeztetőül, az eddigi A380 célállomások LH kód alatt: Houston, Johannesburg, San Francisco, Szingapúr, Tokió, Peking és Miami (téli menetrend).



A német flotta jelenleg 10 darab A380-800-ast számlál. Legutóbb idén márciusban jelentette be a Lufthansa vezetősége, hogy az eddigi megrendeléseiket további két A380-assal egészítik ki. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A német flotta jelenleg 10 darab A380-800-ast számlál. Legutóbb idén márciusban jelentette be a Lufthansa vezetősége, hogy az eddigi megrendeléseiket további két A380-assal egészítik ki. (Fotó: Airbus)


A Frankfurtból közlekedő járat (LH 728) délután 17:20-kor indul és 09:55-kor érkezik meg Sanghajba, ahonnan az A380-as 13:15-kor startol vissza (LH 729) és 18:55-kor érkezik Frankfurtba. Az út 10 óra 35 percet vesz igénybe.

A Lufthansa naponta két sanghaji járatot kínál Frankfurtból. Ebből hetente ötször repül az útvonalon A380-as. A másik, este 22:10-kor induló járatpárt A340-600-as típusával teljesíti a légitársaság, amely egyébként Münchenből is repül a kínai nagyvárosba.

Napi két szuperjumbót indít JFK-re az Emirates

Napi ezer székkel növeli meg székkapacitását Dubai és New York között az Emirates januártól, egy második – Airbus A380-assal üzemeltetett – járat beindításával, s ez csak egy kisebb eleme annak az offenzívának, amelyet az USA piacán kifejtenek.

Január elsejétől napi két szuperjumbó jár majd az Emirates színeiben a JFK-re, amely ezzel elis búcsúzik a Dubaiból érkező B777-300ER gépektől. Az utasok ezen a vonalon a világ talán legjobb szolgáltatását vehetik majd igénybe, modern gépekkel kényelmes ülésekkel, nagy lábtérrel, a prémium osztályokon pedig olyan extra szolgáltatásokkal, mint a kanapékkal és a 42 collos tévével felszerelt Lounge. (Aki esetleg megunta a szuper-kényelmes, vízszintes ággyá alakítható ülésben üldögélést, ne adj’isten olyan súlyos jetlegje van, hogy aludni sem tud. Az első osztályon fedélzeti zuhanyzó is van.

Az Emirates volt az első, amelyik a 490 székesre épített szuperjumbóval repült az államokba, 2008-ban. 175 gépükkel jelenleg a világ rengeteg pontjára repülnek, az A380-assal pedig olyan célállomásokat is felvesznek a kínálatba idén, mint Tokyo, Amszterdam és Moszkva. Jelen pillanatban 22 380-ast üzemeltetnek (21 teljesít menetrend szerinti járatokat, idén még hetet vesznek át, ezek készülnek is Toulouse-ban, mindig van a soron legalább egy. Összesen kilencven gépet rendeltek az Airbustól.Az USA-ban idén Seattle, Dallas és Washington Dulles kerül fel a járattérképre, ám ezeket egyelőre kisebb gépekkel repülik.

Mennyire burzsuj a Lufthansa A380 business osztálya?- Járatteszt: FRA – SFO

Izgatottan vártam a csütörtök reggelt, ugyanis nem mindennapi repülésre készülődtem. Ismét az Airbus A380-ast próbálhattam ki, ez alkalommal azonban a Lufthansa gyönyörűségét, amellyel kedvenc városomba, San Franciscoba repített a szuperjumbó. Sajnos SFO ezúttal csak egy short transit, ám minden rosszban van valami jó, innen a Virginnel, egy olyan légitársasággal megyek tovább, amellyel még soha nem repültem, a végcél pedig Seattle volt, pontosabban Everett, ahol a Boeing gyárban tettem látogatást, kiemelt figyelmet szentelve a 747-8 típusnak. Már ez is mutatja, hogy posztgazdag idők elé nézek, ám rögtön a járat tesztjével kezdem, már csak azért is, mert volt szerencsém a FRA-SFO szakaszt businessen repülni.

A légitársaságok rajongójának és kritikusának ünnepnap az ilyen, nem csoda hát, hogy gyorsabban kalapált a szívem, ahogy közelítettünk a frankfurti reptérhez. Ráadásul, nem repülővel, ahogy azt megszokta a magyar ember, hanem busszal, tudniillik, egy előző esti technikai előadás miatt korábban ki kellett repülnöm Frankfurtba, s ott töltöttem az éjszakát. Innen az első benyomás: ha ezzel a járattal indulsz – mondjuk mert német vagy – elég akkor felkelned, amikor Budapesten eltolják a kaputól a frankfurti feedert. Ha hatkor felkelsz a 9.55-kor induló géphez, akkor elég előrelátó vagy, ha szereted a sietséget és a kockázatot, még egy órát ráhúzhatsz, elvégre 9.15-kor zár a check-in és a bag drop. A frankfurti megahub (ahogy a Lufthansa nevezi) LH terminálján kora reggel nincs nagy tumultus, a check-in percek alatt megvolt, az útlevél ellenőrzés és a security is, igaz, utóbbiakon gyorsított, hogy használhattuk a business és first utasoknak fenntartott sorokat. Irány a lounge! Lassan befejezik a rekonstrukciót a reptéren, annyi már látszik belőle, hogy a C kapuknál gyakorlatilag kialakították az A380-asok bázisát. Ottjártamkor négy gép állt bent, a másik négy úton volt. Mi a C14-től indultunk, s amikor keresni kezdtem a várókat, akkor döbbentem rá, mekkora zsenik a németek! Történt ugyanis, hogy felfigyeltem arra, hogy minden kapunak (ahonnan az A380-ast kiszolgálják) külön várója van. Innen pedig megtekinthető a repülő, amivel utazni fog a tisztelt utas.


Amikor felmész a váróba, az már egy pre-boarding, ugyanis megoldották azt, hogy az emelten található várókból közvetlenül a szuperjumbó felső fedélzetére vezető utashidakba léphet be az utas. Vagyis a sok pénzt fizető business és first utas a legutolsó pillanatokig élvezheti a várók kényelmét, majd azokból közvetlenül a gépre száll. A Lounge egyébként nagy, kényelmesen elfér benne a csaknem száz business utas, ételkínálata azonban inkább a snack-ekre és szendvicsekre korlátozódik. Akinek ez nem elég, vagy first jegye van, mehet a központi lounge-ba, vagy a first váróba is, ekkor csak a boarding előtti utolsó perceket tölti itt. A beszállítás ennek megfelelően kellemes, semmi tolongás, semmi álldogálás, ráadásul, végig van ingyen wifi, ami ugye nem mellékes. A földi szolgáltatás ezen része sokkal jobb mint Szingapúrban, ahol a lounge és a kapu között még igen nagy távolságot kellett megtenni, majd „szegény” business utasok hajnali egykor hosszú libasorban sorakoztak a boarding előtt, miközben az economy négyszáz fős közönsége közepesen kényelmesen szundikáltak a kapu melletti üléseken.

Azt még a váróból realizáltam, hogy a München névre keresztelt, D-AIMA lajstromjelű, a lufi flottájában első géppel utazunk majd, amelyet alig több, mint egy éve állítottak forgalomba, első útján a német válogatottat szállította tavaly júniusban Johannesburgba. Ki tudja, talán pont Miroslav Klose ült a helyemen? A business kabin a teljes felső fedélzetet elfoglalja, leszámítva az elején található nyolc first ülést, s azt kellett tapasztalnom, hogy a belső makulátlan… A székek viszont még a régiek, ugyanis a Lufi, bár üzembe helyezte az A380-asokat, a business termékét csak most újítja meg, hamarosan nagy erőkkel belekezdenek a legidősebb jumbók retrofitjébe, szóval, két év múlva a helyzet az lesz, hogy az A380-asokon lesz az oldschool termék. Persze nyilván nem sokáig, hanem az új business bemutatója után a 380-as business osztálya is megújul, de ez nem fog azonnal menni, elvégre Azon 98 business szék van, tehát egy gép retrofitje minimum egy hetet vesz igénybe, márpedig az elég sok idő, úgyhogy a tervezett karbantartások alatt keríthetnek csak sort a munkára, hogy a gép ne essen ki extra a forgalomból! Ez pedig, mint megtudtam, bizonyosan nem lesz 2013 előtt…

No nem baj, a régi business szék is kényelmes, majdnem teljesen vízszintesre fektethető, igen kényelmesen lehet benne aludni, az oldalában pedig ott figyel a konnektor és az USB. Utóbbiról azért annyit el kell mondani, hogy a gravitáció működtette kis ajtaja nem könnyíti meg a csatlakozók bedugását, ráadásul oda kell figyelni arra is, hogy miként dugjuk be a konnektorba a cuccost: egy rossz mozdulat, és felvillan a piros lámpa, márpedig akkor nincs delej, tehát töltés sem…. Valahogy így mutat…

Felszállás előtt hoznak inni, ahogy szokás, ezt mondjuk bevezethetnék a turistán is a légitársaságok! Nem szükséges választék, még kínálni sem, elegendő lenne, ha egy kis pohár előre kitöltött vizet beszállításkor elvehetne, aki igényli. Gondoljuk el, hogy egy hosszú járatra való átszállást általában sietség előz meg, de legalábbis hosszas sorban állás, tehát a nagy gépekbe tényleg szomjas emberek szállnak be! A gurulás alatt már nem volt idő az ülésem kezelését tanulmányozni, az későbbre maradt, többek között azért sem mert az Airbus kamerái között kapcsolgattam. A fedélzeti szórakoztató rendszer ugyanis három képét mutatja: egy olyan, mintha a függőleges vezérsíkból néznénk a gépet, míg a maradék kettő alul lett elhelyezve, az egyik előre, a másik lefelé néz! Valami szenzációs cucc, az ember szája tátva marad! Itt egy kép példának, persze rossz minőségű, mert a mobilommal fényképeztem az LCD kijelzőt.

Apropó, LCD kijelző: ezen a business osztályon nem sokkal, talán egy-két inch-csel nagyobb, mint a turista, de ezt a megállapítást úgy tesszük, hogy azért az economy székekben lett elég nagyképernyős a TV. (A LH első osztályán viszont tényleg egy mértes LCD-t nézhet a kedves utas.)

Míg a kamerákon ámuldozok, hozzák a meleg kendőt. Elég gyorsan, de itt kritikai megjegyzéssel kell, hogy éljek, tudniillik, a gyorsaság meg is látszott: olyan forró volt a kendő, hogy szinte égetett, kicsit lóbálnom is kellett, hogy hűljön! Ez még semmi, folyt belőle a pára, a ruhámon és a mobilomon is vízcseppek tetszelegtek, s bár tudomásul vettem, hogy szerencsére csak víz, lássuk be: ebben az árkategóriában azért már némi reklamáción sem lepődhetne meg a légitársaság ebben az esetben….

Mire megtanultam az ülés kezelését, eltelt újabb húsz perc. A szék lábtartója, ülőlapja és háttámlája, a gerinctámasszal egyetemben több irányba is állítható, de ez még nem elég, az ülés majdnem ággyá alakítására és a félig fekvő helyzetre is van egy célgomb. Ezeket nyomva kell tartani mindaddig, amíg az ülés el nem éri a kívánt pozíciót, még akkor is, ha az ember józan paraszti ésszel úgy gondolja, most épp nem az történik, mint amit megrendelt. Ha ilyenkor elengedjük a gombot, eszméletlen testhelyzetekben képes megállni a szék, – mondjuk katasztrófa nem történik, ha újra megnyomódik a gomb, onnan folytatja, ahonnan abbahagyta. Szóval a kezelés kissé bonyolultnak tűnik elsőre, de hamar beletanul az ember, egyetlen titok van csupán: ne gondoljunk bele abba, mi történik alattunk, az elektromos szerkezet milyen hangokat ad ki, s így tovább. Csodálatos egység, kibírja a száz kilónk mozgatását, panasz nem lehet rá. Ellenberger amiatt igen, hogy időnként becsípi maga alá a biztonsági övet, vagy a laptop drótját, ha mozgatás előtt nem takarítunk el mindent az útjából. Ő útitársam, Csaba, az Index Attraktor riportere, aki egyre jobban szereti a repülőket. Pedig elég messziről indult, nevezetesen az Apple eszközöktől, ma is az Appleblog szerzője. Nem is értem, hogy tudott eddig turista osztályon utazni, mintha csak ide hozta volna a gólya….


Hozzák a snack-et, ez a mogyorós és italos kör, akárcsak hátul. Hogy pontosabban fogalmazzak – mivel az economyra akarok célozni – alattunk. Kérek egy gintonic-ot még mindenek előtt, majd megkapom a mogyit, pontosabban, a sonkás ízű mandulát. Újabb italkör, gondoltam, letesztelem a szemlyzetet, pezsgőt kérek hát és fehérbort, utóbbi esetében arra kérem a kisasszonyt, hogy ajánlja a kettő közül a jobbat. Toszkán chianti és német rizling a választék, s az utaskísérő széles, egyben cinkor mosollyal mondja, hogy ha megengedem, ő inkább a német rizlinget ajánlaná, nem azért, mert hazabeszél, de hogy a Peter und Peter pincészet e terméke a remek italok között sorolható. Kóstolok, tényleg remek, s meglepetésemre a hölgy még ekkor is ott áll fölöttem, várja a reakciómat. Három szóval és elégedett arccal megköszönöm, hogy ilyen jól választott helyettem, ő is mond mg két kedves szót, majd a mellettem ülő Csabát is megkérdezi, hogy megkóstolja-e – őt egyébként egy másik utaskísérő szolgálta ki a beosztás szerint, így szerfölött barátságosnak találtam e gesztust.


Határozottan szeljük az égboltot, mire elérkezik az étkeztetés, addigra már jócskán elhagytuk a legészakibb skót szigeteket is, nyomulunk tova Izland felé, hogy aztán Grönland érintésével elérjük Kanada északi részét, s azon átrepülve kikössünk a nyugati parton. Node, az még nyolc óra repülés.

Már éhes vagyok, várom a főételt! Korábbi ismereteim alapján tudom, hogy a Lufthansa minden második hónapban felkér egy a német területeken ismert menő szakácsot, hogy kreáljon ételeket a businessre. Ez alkalommal, egy kedves kerek arcú szakácsnő, Anna Matscher mosolyog rám a menükártyáról, mint kiderül, a tiroli konyhát gondolja újra, miközben trendi ételeket készít a tengeri étkekből és gyakorlatilag mindenből, ami Európában megtalálható. Étterme is van, egy Tisens nevű településen, Meranótól délre, Ausztriában, az olasz-svájci hármashatárhoz elég közel. Zum Löwen a neve.

Az előétel három apró fogásból áll, guszta rákok „venus rice” kíséretében, narancslével bolondítva, ezt a fura fekete rizs-szerű dolgot még soha nem kóstoltam, a létezéséről sem tudtam, de finom volt, körülbelül egy perc alatt pusztítottam el, nehezemre sem esett. Bivalymozarella és paradicsom, na az mindig a kedvenc fogásaim közé tartozott, végül pedig egy kis marhahús, zöldségek és pesto segítettek helyrebillenteni a lelki egyensúlyomat, ami ekkorra már megbillent kissé a fél hatos kelés miatt. Így nézett ki a tálacska:


A főételkínálatból a tenger gyümölcsi tarragon szószban, knédliszerű gombócokkal, vadrizzsel, és spenóttal. Nagyon finom volt, a kínálatban ott volt még a lazac fehérboros mártásban, egy szintén knédliszerű, de krumplival töltött gombócokra épülő húsmentes, tiroli étel jó sok parmezánnal, meg egy szép zöldséges fogás polentával, amely nagyon divatos mostanság az éttermekben, de magam nem értem annyira – mindegy ízlésbéli kérdésekben nem szívesen vitatkozom senkivel, nem tartom túl hasznos időtöltésnek. Inkább megmutatom a főfogást.

A deszertek: sajttálat választottam, a tál persze túlzás, nevezzük inkább falatkáknak, vagy ahogy mostanában divatos a gasztro-világban, ízelítőnek. Csaba pedig édességet, ami szintén polenta alapú süti volt, vörösáfonyával. Íme:


Itt apró kritika szükségeltetik: a sajttál osztásánál szóltam, hogy kéne utántöltés a borból, de ezúttal a két kiváló francia vörös és az argentin Malbec közül utóbbit választom. Ám ehhez meg kellett várnom, amíg a stewi a kocsival végigosztja az oszlopot. Addig ugyebár várakoztam a sajt fogyasztásával. Pozitív viszont, hogy soha nem kérdeztek vissza, milyen bort is ittam legutóbb. Hamar kifigyeltem, miért: az ülésszám alapján szorgalmasan regisztrálták egy táblázatba, s automatikusan azt hozták, ha nem szóltam, hogy váltani szeretnék. Szóval, ez profi.

Összességében az étel nagyon finom és elég volt, egyszersmind nem keltette a dőzsölés érzetét, legalábbis mennyiségileg. Biztos vagyok abban, hogy ezzel sokan vitatkoznának, de én azt gondolom, hogy jó úton jár a Lufthansa a business ételeivel. Először is azzal, hogy nem adnak nagyon sokat, de amit adnak, az minőségi és friss. A földi ételeknél is ez utóbbi két szempont a legfontosabb. Kicsit leválhatnának a német konyháról, legalábbis a tekintetben, hogy valamiféle nemzetközi közös nevező lehetne az étlapon, elvégre utasaik is elég vegyesek, de ebben a menüben azért kevés olyan ételt lehetett találni, ami merev elutasítást váltott volna ki bárkiből.

A business közönség ráadásul díjazza, ha a fedélézeten is valami különlegeset mutatnak, s nem kifejezetten az út végig-evésére vannak ráállva. (Ha mégis, akkor snack és apró különlegességek végig rendelkezésre állnak a repülés során.) Másfelől, tapasztalatból mondom: az időzónák közti átszállást, a repülés fáradalmait és a gép szárazságát is segít elviselni, ha könnyű és limitált mennyiségű ételt viszünk be a szervezetbe. Épp elég, hogy az elalvást segítendő, alkoholt úgyis iszunk, nem beszélve arról, hogy lényegesen kevesebb vizet fogyasztunk, mint kellene. (Egy tíz órás úton 3-4 liter víz elfogyasztása lenne az egészséges, annyit viszont lehetetlen inni.)

Egy kis kuriózum a repülőről: akinek van lehetősége a felső fedélzeten utazni, s netán biológiai szükségleteinek is leget tenne, feltétlenül a legelső mosdót használja azok közül, melyek nem az első osztályhoz tartoznak! Ezen ugyanis ablak is van, s rá lehet látni a hajtóműre! Nem részletezem a W-s kérdéskört, de tuti élmény annak, aki megfogadja a tanácsot.

Aludtam kicsit, majd megnéztem egy filmet – szerény véleményem szerint a fedélzeti szórakoztató rendszer kezelése körülményes kissé, filmből is nagyobb választékot kellene biztosítani, tudniillik nem a darabszámmal volt a baj, hanem hogy kettő volt, amely felkeltette az érdeklődésemet:a Gran Torino és a Másnaposok2 – majd álomba szenderültem. Amikor felébredtem, elkezdtem ezt a posztot, így legalább beálltam a laptopozók sorába.

A képen látható úr egyébént csak az út végén nyomott le egy passziánszt, egyebekben végig chartokat és powerpoint prezentációkat gyártott, excel táblákat és dokumentumokat nézegetett, szóval valóban hasznosan töltötte azt a 11 órát, amíg San Franciscóba nem értünk.

Két órával a leszállás előtt újra ételt hoztak, ezúttal meleg rizottó és a képen látható hidegtál közül lehetett választani, az ételről ezúttal is ugyanazt tudom elmondani, mint az ebédnél. Finom volt, ám érezni lehetett, hogy a személyzet már elfáradt, vagy valami baj volt a konyhában.

A felszolgált kávé langyos volt, sajnos a fehérbor is – ezt mindkét ital esetében kirívó hibának tartom. Még annyit: mint említettem, egy ilyen hosszú út alatt akkor is minimum három liter vizet kellene meginni egy embernek, ha nem fogyaszt vízhajtó hatású alkoholt. Ehhez persze a személyzet is kell, legalábbis annyiban, hogy kínálják a folyadékot. Mondjuk, hogy óránként legalább egyszer, az a minimum. Ez átlagban sajnos nem jött ki, igaz, aki inni akart, az tudott, hiszen az út alatt folyamatosan ki voltak téve a középső konyhában az italok. Ez azonban mégiscsak a business! Persze nem volt kedvem szóvá tenni a kritikus dolgokat, mert jött a leszállás, inkább az ablakból néztem a GoldenGate hidat, majd a kamerán követtem végig a leszállást.

Összességében azonban remek út volt, sokkal kevéssé megterhelő, mint az economy kabinban. Egy üzleti utasnál nem is kérdés, megéri-e a turista három- négyszeresét kifizetni a jegyért, magánemberként azonban már erősen kérdéses: egy nap regenerálódásnyi időt ráhúzva egy szabadságra ugyanis még mindig lényegesen költséghatékonyabb.

Air2air fotók az A380-ról

Veres Viktor kollégám, a Blikk fotóriportere az ország legrutinosabb repülős fotósai közé tartozik. Nem kell pszichológusnak lenni hozzá, hogy már a képek alapján lássuk, becsípődés nála ez a javából, kicsit erősebb, mint a normális, de nem baj, mert lelkesedésének végeredménye mindig zseniális. Idő hiányában egyelőre csak a ZSENIÁLIS fotókat adom közre, később írok hozzájuk kommenteket is! (További képeit megtekintheted a www.blikk.hu-n)

Itt volt az IKON, gyönyörű volt az A380 (D-AIMF)

Csodálatos délután volt: minden pontosan ment, még egy meglepetés áthúzás is belefért, rekord-alacsonyan, az idővel pedig nem is lehettünk volna szerencsésebbek: bár a levegő kissé párás volt, a betont kellemesen felmelegítette a simogató őszi napsugárzás, a vénasszonyok nyara pedig igen szép fényekkel örvendeztette meg a spottereket. Ja, hogy itt volt a Lufthansa D-AIMF lajstromjelű Airbus A380 óriásgépe? Az volt a csúcs! Mivel is nyithatnám beszámolómat, mint Virág Richárd (viricsi) szenzációs képével, amely a szuperjumbó elköszönésének a pillanatait adja vissza. (Folytatjuk)

A felszállás (Fotó: Virág Richárd)

Igen, ezt a képet nézve is hihetetlen, pedig ott van a háttérben a Ferihegy2 összetéveszthetetlen alakú terminálja, a SkyCourt látványa is meggyőző, szóval csak elhisszük, hogy egy szuperjumbó járt Budapesten. A Lufthansa és a Budapest Airport csapata mindent megtett, hogy a lehető legtöbben ott lehessenek a légiközlekedés legnagyobb szimbólumának közelében, október másodikán, vasárnap, aki csak élt és a repülés közelében mozgott, az A380-as miatt Ferihegyen volt. Több ezren figyelték a kerítésen kívülről: a kettes pálya teljes hosszában, s a vecsési végénél is egymást érték az érdeklődők és a belső zónába be nem jutott spotterek. Rég volt ilyen nagy esemény Ferihegyen. S akkor itt egy finom videó is:

 

 

 

12.45 31 jobb, köszi, szia! – így szólt bele az asztali telefonba reggel óta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér irányítótornyában a supervisor. Talán egy-két hívó volt, akit nem elégített ki az emberi automatika információja, aznap tehát elég egyoldalú volt a supervisor kommunikációja.

A toronyban egyébként nemigen lehetett érezni, hogy nagy pillanat készülődik. Hacsak nem abból, hogy minden irányító asztalán ott lapult egy kis kompakt kamera. Egyebekben, minden kommunikáció olyan hideg és profi volt, mint szokott, még akkor is, amikor feltűnt a látóhatáron a nagyvas.

– Hatalmas volt, kecses, határozottan tört előre a 31R pályaküszöb felé. A touchdown zone után azonnal a földön volt, a berugózásról két diszkrét porfelhő tanúskodott, de ekkor már mindenki hüledezett, mert ahogy a 380-as közeledett, úgy lett egyre hatalmasabb…

Eredetileg egy áthúzást terveztek a leszállás előtt, de mivel nem volt benne az engedélyezett repülési tervben, a torony leszállásra utasította a személyzetet. Nem volt belőle vita, mindenki követte az irányítók utasítását, azt azonban akkor még kevesen tudták, hogy a történtek ismeretében már módosították a felszállás reptervét. Prágában ugyanis áthúzott a gép, hatalmas siker volt, Budapest sem maradhat tehát ki a jóból. Az alábbi képet mélyen tisztelt fotóriporter kollégám, Fejér Gábor készítette, az elemelkedés pillanatainak egyikét örökít meg, jól mutatva, mekkora volt a (szakmai) érdeklődés a reptér kerítésén belül.

Kellett némi előkészület az A380 fogadásához. Nemcsak a tűzoltóautókat töltötték fel, a koreográfiát is meg kellett tervezni, mert 80 méter fesztávú gépet még nemigen köszöntöttek, s az irányítók sem navigáltak még ekkora madarat. A logisztikát azonban sikerült úgy megoldani, hogy pályazár nem volt érvényben, az érkező gépeket egyszerűen átirányították a másik pályára. (Ennek talán egyedül a képen látható Easyjet nem örült, amelyik leszállt a 31R-re, majd a kettes pályáról gurult el az egyes terminálig.)

Két órát maradt a gép, ezalatt a szerencsésebbek felmehettek a fedélzetre, válthattak néhány szót a pilótákkal is, akik a Lufthansa LH személyzet krémjét is képviselték. Ingo Meyerdierks típusfőpilóta a jobb ülésben, míg Werner Knorr repülési igazgató és alelnök a bal ülésben foglalt helyet. Ők hajtották végre a takeoff utáni meglepetést is, miszerint áthúztak az egyes pálya fölött, talán ha ötven láb magasan voltak, sokak szerint még annyin sem. Így nézett ki:

 

Az LH 9882 számú járatot teljesítő gép már a vadonatúj első osztályú kabinnal volt szerelve: nyolc ilyen, teljesen ággyá alakítható ülés van a felső deck elejében saját mosdóval (igen tágassal), díjnyertes, 207 centi hosszú, ággyá alakítható üléssel, 96 business székkel, melyek hihetetlen kényelmet garantálnak. A német légiipari konszern nem Budapestre hozta először az A380-at, de tudni kell, hogy így is rang, hogy elrepült ide ez a gép. Például annak bizonysága, hogy Magyarország igen fontos piac, tavaly több, mint negyedmillió utast szállítottak Budapestről, ami 2009-hez képest tíz százalékot meghaladó növekedés.

A Lufthansa sikere persze a német-magyar gazdasági kapcsolatoknak is jó indikátora. Minthogy fontos piac vagyunk, jó a menetrend is, még transzkontinentális járatokra is egy-másfél órás csatlakozással lehet elindulni Budapestről. Az A380 ma Johannesburg, Tokyo, Peking, New York, San Francisco, és Miami között közlekedik, nagyrészt naponta. A téli menetrendtől NYC és SFO kikerül a rotációból és bejön a 12-13 órás segment, Singapore.

Az első osztályhoz még néhány finomság: a kabin többi részétől hangszigetelő függöny választja el, s a belső szőnyeg is speciális, így repülés közben alig van zaj. Nyolc utasra több utaskísérő jut, első osztályú pezsgőkkel és borokkal, szóval, valódi királyság. Ne higgyük, hogy a magyar utasok nem veszik igénybe: a meghívottak között jó volt látni a magyarul beszélő HON Circle (platina) törzsutasokat, akik bizony utaznak ebben a kabinban. (Hamarosan folytatjuk…)