Napi három Turkish Isztambulba!

Napi három járat indul Isztambulba március harmincadikától! A Turkish Airlines harmadik járatának hatósági engedélyein már minden aláírás és pecsét megvan, ami bevallom, szívet melengető hírt jelent nekem, több okból is. Egyrészt, mert jelentősen javul a csatlakozás Isztambulban, rövidül az átszállás sok olyan ország felé,  ahová jelenleg nincs közvetlen járat Budapeströl. A harmadik gép 14.15-kor indul Budapestről és ottani idő szerint 17.15-kor száll le. hazafelé negyed egykor indul és negyed kettőkor ér Budapestre. (Törökországban egy órával több van…)

Gyorsabban érhető el India két, Pakisztán három nagyvárosa, Közép Ázsia és az Öböl régió sok repülőtere, hiszen ezzel a géppel elérhető minden olyan járat, amely Isztambulból hat órától indul. Korábban, ha a 6-9 közötti járatokat akarta elérni az ember, akkor már a reggeli géppel el kellett menni, vagyis, az előbb említett térségekbe 4-5 órával csökken a menetidő!

De javul a csatlakozás Kelet-Afrika számos üdülő- és kirándulóhelye felé is. Mint megtudtam, a menetrend további optimalizálása is a budapesti képvislet célja, ennek elsősorban isztambuli slotkoordinációs feltételei vannak. Ha előrébb tudnák hozni a reggeli járatpárt, akkor megnyílna a lehetőség, hogy a Turkish északatlanti járataira csatlakozni: ezek ma csak ingyenes éjszakázással elérhetők.

A Turkish Airlines Star Alliance tag, s nagyon jó vele utazni hosszú távon. Minőségi, finom és sok a kaja, frissen facsart narancslé van a turista osztályon is, széles az italválaszték, s minden turista széken van lábtartó is, ami azt jelenti, hogy kényelmes az utazás.

Nem utolsó sorban pedig Isztambulban van Európa legmenőbb business várója, amit szintén ők üzemeltetnek. Ebben remek, frissen készült ételeket fogyaszthat az ember, van billiárdsarok, zongorajáték, az egész tényleg nagyon színvonalas!

Féláron az USA-ba és Kanadába a LOT-tal!

Csak ma féláron foglalhatsz a LOT USA és Kanadai járataira, Chicago, New York JFK, Newark és Toronto felé! Foglalás éjfélig. Utazás január 15 és március 31 között. (Ez mindegyik célállomásra 120-130 közötti árat jelent a crazy akcióban.) Foglalás itt.

A régiós légitársaságok áraira is érdemes odafigyelni, főleg, ha a régión belül utazol. Itt van például a LOT, amely Varsóba, vagy onnan Európába, és Hanoi, Chicago, New York, Toronto felé repül. Varsó finom kis reptér, kicsit oldschool, de nem okoz gondot az átállás. November 14-20 között nem számítanak fel jegykiállítási díjat, ha a lot.com oldalon foglalsz. Jobb akciójuk, hogy minden szerdán este hat és éjfél között akcióznak is, de nem adják ám meg előre, hanem mindig más célállomásokra akcióznak, úgy, hogy gyors döntést igényel a vétel. Érdemes ránézni! Ugye tudtad, hogy a LOT járatain Lufthansa, Swiss vagy Austrian miles and more pontokat gyűjthetsz, de ha más Star Alliance légitársaságnál van tagságod, akkor is kapsz pontokat?

Japánban az első Dreamliner – felénél a repülés új korszaka?

Tegnapelőtt hajnali negyed nyolckor (nyugati parti amerikai idő szerint) a rampások megéljenezték a Boeing 787 Dreamliner nem első felszállását. Mégis nagy pillanat volt ez: a három éves késés ésa megannyi tesztrepülést követően a világ első, kompozit-alapú szélestörzsű repülőgépe immár a típust elsőként kereskedelmi forgalomba állító légitársasághoz indult, át a Csendes-óceánon, meg sem állva az All Nippin Airways japán bázisáig. Előbb Jim Albaugh, a Boeing vezérigazgatója adta át a gép jelképes kulcsát a Star Alliance-tag japán légitársaság képviselőinek, majd a megható ünnepség után a gép nekifutott, elemelkedett, a magasban betüremkedett a felhők közé, szárnyait még kibillentette a fehér rétegből, majd eltűnt a szemek elől. Nagy nap a repülés történetében?

Bizonyos, hogy az. Nem csak azért, mert végre – három éves késéssel – átadták a repülőt, amely egyébként október 26-án egy Narita (NRT, Tokió) – Hong Kong (HKG) járaton áll be a forgalomba. (Különben, ez még nem a menetrend szerinti forgalmat jelenti, hanem egy oda-vissza charter repülés lesz – egy éjszaka Hongkongban, amelyre az eBay-en és a Yahoo-n árvereztek jegyeket, párosával. Két főre a Business round trip 18.700 USA dollárért kelt el. A járat teljes bevételét jótékonysági célokra fordítja a légitársaság.)

Ezt követően Pekingbe és Frankfurtba is járnak majd, s márciusig a Boeingnak 12 gépet kéne átadni a japánoknak, akik egyébként 55-öt rendeltek, s ezt a mennyiséget 2017 végéig szeretnék átvenni a gyártótól. Hogy a vásárlói igényeket a Boeing ki tudja elégíteni, új gyártósort is nyitnak, méghozzá a dél-karolinai Charlestonban.

Nagyon hosszú idő eltelt már azóta, hogy teljesen új alapokra épülő repülőgépet fejlesszen a két nagy repülőgépgyártó. A XXI. század első éveiben zajlott a megfeszített munka, mira -szintén óriási késéssel – átadták az első A380-ast. (Amit 2007-ben a szintén Star Alliance tag Singapore Airlines állított először forgalomba, méghozzá a Singapore – Sydney vonalon.) A gépek fejlesztését nemcsak a technológiai buktatók késleltették, hanem a légiipar válsága és a 9/11 is: a kereskedelmi légitársaságok elerőtlenedése pont akkor következett be, amikor a fejlesztői munkák a kivitelezésnél tartottak, s ily módon a legtöbb pénzt igényelték. Ezidőtájt azonban a rendelések késleltetéséről, opciók lemondásáról szóltak a hírek, s a gyárak részvényesei és igazgatótanácsai óvatosabban bántak a forrásokkal.

A következő modell a 787 Dreamliner, melynek átadásával immár félúton jár a szakma, még két, pontosabban másfél repülőgépet vár a szakma. A szintén kompozit technológiás Airbus A350, majd a jumbó új szériája, a 747-8 a következő várományos. Ezeket követik majd a Boeing és az Airbus keskenytörzsű gépeinek új generációs modelljei, de ezeket ne nevezzük új gépnek, annak ellenére sem, hogy megérdemelnék, mert avionikai rendszereik és a hajtóműveik is teljesen megújulnak.A Boeing 707, a 747, a Concorde és az A380 után tehát a Dreamliner is jelentős állomás.

A 787-es rendelésállománya ezidáig 800 repülőgép körül tart. Nem csoda: üzemanyag-felhasználásának hatékonysága húsz százalékkal jobb, mint az eddigi legtakarékosabb modellnek, miközben az utasok nagyobb belső tereket, nagyobb kapacitású csomagtárolókat és kellemesebb, változtatható fényerejű és takarékos LED alapú kabinvilágítást élvezhetnek. Mégsem ez fog feltűnni nekik elsőként, hanem a nagyobb ablakok. Valamint, amit majd repülés után éreznek majd, a jobb közérzetükön, hogy – mivel a törzs és a szerkezet főbb elemei szénszálas anyagból vannak, nem pedig korrózióra hajlamos fémből, alumíniumból – magasabb lesz a páratartalom a kabinban. A Dreamlineren utazók tehát elbúcsúzhatnak a kiszáradt torok és orrnyálkahártya által okozott szúrós szem érzésétől, akárcsak a köhögéstől és a szipogástól. Ideális esetben. S tegyük hozzá: a kabin páratartalma azért így is elmarad majd a földön észlelhető mértéktől, de legalább nem vákumként szívja el a nedvességet az ember szervezetéből.