Közvetlen belgrádi járat a fehérorosz Belaviával?

A Belavia, Fehérorszország nemzeti légitársasága Belgrádba tervez járatot indítani, ami nekünk nem lenne különösképpen érdekes – de ez a járat a tervek szerint (még minden engedély azért nincs meg hozzá, szögezzük le a tények kedvéért) egy budapesti leszállással küzdene a szeren, s ha a fehéroroszok rá tudják beszélni a magyar illetékeseket, hogy engedélyezzék a jegyeladást a BUD – BEG szakaszra, akkor máris roppant érdekes lesz a dolog, hiszen ma nagyon körülményes Belgrádba utazni Budapestről.

Ilyen konstrukcióra már van példa, a Malév-csőd utána  Qatar Airways is megkapta a Budapest Zágráb jegyeladás jogát, amikor elindították a zágrábi járatot. Apropó, Malév. A Belavia a fehérorosz Malév, s érdemes ránézni az útvonalhálózatára:


Ja, mindezt a következő flottával: 6 – Boeing 737-500; 5 – Boeing 737-300; 4 – CRJ-100/200 LR; 2 – Embraer 175; 3 – ТU -154 М. Minden ésszerű logika szerint a Minsk-BUD-BEG mondjuk egy CRJ-val vagy egy Embraerrel mehetne. A szerb piac egyébként a volt szovjet államoknak fontos, nem véletlen, hogy nem az első próbálkozás ez és nem is az utolsó, vélhetően. Az AirBaltic is járt erre,  az Uzbekistan Airlines pedig New York felé állt meg Belgrádban, egy ideig.

Qatar körbelő bennünket: Zágráb után indul Belgrád és Varsó

Tovább bővíti kelet-európai útvonalhálózatát a Qatar Airways, még az idén repülnek Belgrádba és Varsóba. Előbbi november 20-tól, utóbbi pedig december ötödikén, mikulás előtt egy nappal indul. A dohai légitársaságnak nagyon megy, járataira mindenhol hatalmas az igény. Július 25-én például a tanzániai Kilimanjaroba indult el a járatuk, ami szintén érdeklődésre tarthat számot a magyar utasok körében.

A pesti járatai is annyira mennek, hogy szeptemberben 5-én, 8-án, 12-én, 16-án, 18-án, 25-én, 26-án, 27-én és 30-án is A321-esek vannak betervezve a rotációba: ennek oka pedig nem a véletlen, hanem a budapesti iroda a foglalások alapján megkérte a nagyobb gépet, amit a dohai kereskedelmi központban jóvá is hagytak.

Budapest már napi járat, landolás után – az állásidőben – lenyom egy zágrábi fordulót, méghozzá úgy, hogy a magyar hatóságoktól engedélyt kaptak a BUD – Zágráb szakaszon is az értékesítésre, tehát valamelyest pótolják a Malév csődjével kieső kapacitás egy részét. Bár keskenytörzsű géppel repülik, javarészt A320-assal, a szolgáltatás minősége igen jó: a gépek fiatalok, van, hogy csak pár hetesek, a legtöbbön van fedélzeti Wifi és mobil elérés is. Az ellátmány jó, a személyzet megjelenése egészen fantasztikus és makulátlan, s kedvességükre sem lehet panasz. (Itt egy poszt arról, milyen Doháig repülni business osztályon.) Mindegyik ülés háttámlája széles választékkal rendelkező audio-video szórakoztató rendszerrel igyekszik kényeztetni utasait.

Apropó, Dohában immár él a Visa on arrival rendszer, azaz immár nem kell itthonról vízumot intézni, ha Dohában töltenénk valamennyi időt. Az ember kisétál a gépből, fizet valamennyit a vízumért és már mehet is. Ez nagy könnyebbség, mert Dohában egy-két napot el lehet tölteni (turisztikailag inkább csak egyet, de aki a sivatagot is látni szeretné, annak érdemes többet), ráadásul akkor is szívesen benézne az ember a városba, amikor mondjuk 8 avagy 10 óra a tranzitidő. Ilyen rendszerint akkor fordul elő, amikor valaki 15-20 ezer forintos árelőnyért cserébe vállalja a hosszabb átszállást.

Belgrádba heti háromszor repülnek majd, a törökországi Ankarán keresztül. Keddenként, csütörtökönként és vasárnaponként reggel 8:30-kor száll fel Dohából és délután 13:50-kor landol a belgrádi Nikola Tesla nemzetközi repülőtéren. Vissza 15:05-kor indul és 23:45-kor ér földet Dohában, elérve a 0.30-kor induló éjszakai kimenő hullám majd összes járatát.

Varsóba heti négyszer közlekednek majd a világ ötcsillagos légitársaságának repülőgépei, itt nincs közbülső leszállás. Délelőtt 9:20-kor indul Dohából és délután 13:20-kor érkezik a Chopin repülőtérre. 15:35-kor indul vissza és késő este 22:55-kor érkezik meg a dohai reptérre.