Repülj Dubaiba Dreamlineren!

Hogyan utazhatsz a legegyszerűbben Boeing 787 Dreamlinerrel? Vegyél egy jegyet a Qatarnál Dubaiba: nem túl drága, s a Doha – Dubai szakasz alig több, mint egy óráját az álomgéppel teheted meg! Ja, s mindehhez jó tudni, hogy a Qatar Airways honlapján immár a Dubai vízum is intézhető online, s ha Dohában sétálnál egy jót útközben, ez is lehetséges, mert jó pár hónapja már a magyarok felvehetik a dohai reptéren a vízumot, ha kifizetik a vízumdíjat.

Nagyon rég szeretnék már repülni a Dreamlinerrel, amelyre jelenleg a Qatar Airways nyújtja a legegyszerűbb megoldást: dohai bázisuk és Dubai között ugyanis a járatok közel felét Dreamlinerrel repülik, hogy megfelelő üzemeltetési tapasztalatot gyűjtsenek a nemrég átvett repülővel. Ez a próbaüzem január 31.-ig tart, ezután a cég beállítja a longhaul vonalakra a gépet, addigra talán megérkezik a második is.  Előbb Londonba, majd Zürichbe, Frankfurtba és Delhibe is ez a típus fog repülni, feltéve, hogy a gyár időben kézbesíti a repülőket. (Egyébként a lengyel LOT is hasonlóan próbálkozik: átvették a saját első gépüket, s most kis európai vonalakon járnak vele, januárban jönnek Budapestre is, több alkalommal.)

– Dubai az egyik legnépszerűbb úticélunk, nagyon fontos, hogy az utasainknak ezen a vonalon is megmutassuk: micsoda élmény a mi fedélzetünkön repülni ebbe csodás városba, különösen ezen a forradalmian új repülőn – mondta Akbar Al Baker a Qatar vezére. S hogy milyen is a Qatar gépe? Itt egy Bloomberg videó, amin személyesen Baker nagyfőnök kalauzolja a leendő utasokat.


Na de nézzük a menetrendet! Kifelé remekül el lehet érni a hajnali, QR102 járatot, s hazafelé is adnak jó csatlakozást, leszámítva, hogy a Dohából 7.40-kor induló pesti géphez QR103 járat 5.45-kor indul, ami pedig azt jelenti, hogy fél négykor legkésőbb illik a dubai reptéren lenni. Én inkább eltöltenék egy napot Dohában, feltéve, hogy nem sajnálod az ötven eurós vízumdíjat. A dohai belváros elképesztően gyorsan fejlődik, gyönyörű a tengerparti sétány, s a Souk Waqif piac pedig estére elég izgalmas, például nagyon finom fűszereket lehet vásárolni. S ha már ott vagy, egyél egyet a számtalan remek étterem valamelyikében!

Doha (DOH) – Dubai (DXB) – naponta

QR102 Doha  0110 – Dubai  0320

QR106 0800 – 1010

QR116 1320 – 1530

QR118   1840 – 2050

Dubai (DXB) – Doha (DOH)

QR103 Dubai 0545 Doha 0555

QR101 1140 – 1150

QR117 1655 – 1705

QR119 2205 – 2215

Napi két szuperjumbót indít JFK-re az Emirates

Napi ezer székkel növeli meg székkapacitását Dubai és New York között az Emirates januártól, egy második – Airbus A380-assal üzemeltetett – járat beindításával, s ez csak egy kisebb eleme annak az offenzívának, amelyet az USA piacán kifejtenek.

Január elsejétől napi két szuperjumbó jár majd az Emirates színeiben a JFK-re, amely ezzel elis búcsúzik a Dubaiból érkező B777-300ER gépektől. Az utasok ezen a vonalon a világ talán legjobb szolgáltatását vehetik majd igénybe, modern gépekkel kényelmes ülésekkel, nagy lábtérrel, a prémium osztályokon pedig olyan extra szolgáltatásokkal, mint a kanapékkal és a 42 collos tévével felszerelt Lounge. (Aki esetleg megunta a szuper-kényelmes, vízszintes ággyá alakítható ülésben üldögélést, ne adj’isten olyan súlyos jetlegje van, hogy aludni sem tud. Az első osztályon fedélzeti zuhanyzó is van.

Az Emirates volt az első, amelyik a 490 székesre épített szuperjumbóval repült az államokba, 2008-ban. 175 gépükkel jelenleg a világ rengeteg pontjára repülnek, az A380-assal pedig olyan célállomásokat is felvesznek a kínálatba idén, mint Tokyo, Amszterdam és Moszkva. Jelen pillanatban 22 380-ast üzemeltetnek (21 teljesít menetrend szerinti járatokat, idén még hetet vesznek át, ezek készülnek is Toulouse-ban, mindig van a soron legalább egy. Összesen kilencven gépet rendeltek az Airbustól.Az USA-ban idén Seattle, Dallas és Washington Dulles kerül fel a járattérképre, ám ezeket egyelőre kisebb gépekkel repülik.