Burzsuj club: Emirates – Budapest Dubai business class

IMG_7618Vannak az ember életében jó napok és úgymond meghatározók. Egy repülős blogger esetében ilyennek számít, amikor Hongkongba indulva azzal a kedves mondattal fogadja a check-in munkatársa, hogy: megtisztelő számunkra, hogy a mai útját business osztályra upgradelhettük. Ha mindez az Emirates check-in pultnál történik, akkor az megható. A világ egyik legjobb légitársaságának business osztálya ugyanis messzi földön híres, az odafigyelésről, a minőségről és a kényelemről. S ha mindez nemcsak Dubai-ig, hanem a következő járat nyolc órájában egy Airbus A380 szuperjumbón is adott, az valóban ok az elérzékenyülésre. Amikor ezeket a sorokat írom, a dubai landoláshoz készülünk a Boeing 777-essel, amelyen az economy teltházas, a business félházas és ha jól láttam, akkor a first-ön is volt utas. Magam a 8A ülésen terpeszkedtem az elmúlt négy órában, amely egyszerre volt egy kifogástalan vacsora, valamint egy kellemes bor- és koktélkóstoló, valamint két óra munka. De kezdjük az elején.

IMG_7621

Másfél órával a négyes indulás előtt érkeztem a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre, ahol már nem volt sor, itt esett meg a fentebb leírt öröm, így aztán a csomagfeladást követően immár a Fast Track-en, azaz a business és az elit törzsutasoknak fenntartott VIP sorban estem át az utasbiztonsági átvilágításon. Annyira meg voltam illetődve, hogy rögtön hibáztam. Bár nagyjából évente legalább két tucatszor megfordulok Ferihegyen, nincs zuga a reptérnek amit ne ismernék, és még a check-in pultban világosan el is mondták, hogy az upgrade-hez váróhasználat is jár – oké, ez nem okozott nagy meglepetést – és hogy a SkyCourt nevű, Malév GH által üzemeltett várót használjam, én bolond, egyenesen mentem az útlevélellenőrzéshez aztán be a B terminálba, ahol viszont kiderült, hogy ott már hiába keresem a várót. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, hogy a B-ben nincs Emirates-utasok által használható váró, miközben a gép erről a terminálról megy, de én vagyok a hibás, mert egyértelmű tájékoztatást kaptam, és ahelyett hogy gondolkodtam volna, rutinból mentem. Sebaj, mivel elég későn mentem ki a reptérre, sok elemaileztem az időt, majd következett a beszállítás. A Malév GH földi kiszolgáló cég munkatársa itt kicsit meglepett, mert a mobilos boarding pass helyett határozottan kérte a papír beszállókártyát – ami persze volt – mondván, csak annak a kuponját tudja eltenni, ezt pedig kell.

IMG_7642

A repülőben rögtön champagne, egészen pontosan Veuve Clicquot Yellow Label brut pezsgőből, narancs- és almaléből, valamint vízből választhattam, a business ülésben pedig hamar kiismertem magam. Pezsgő volt. Előbb orange fizz, azaz friss narancslés gyömbérrel. Tudom, hogy ebben a sorrendben bizarrul hangzik, de el lehet viselni. Aztán elvették a zakómat, betették a gardróbba. A szervízt egy szép nagy adag rágcsálnivalóval indították: meleg kesudió, mandula, pisztácia és mogyoró.

IMG_7629

Visszatérve az ülésre: nagy, kényelmes. A jót könnyű megszokni. Amíg a földön voltunk, az összes masszázsfunkciót kipróbáltam. Extra jó, bár fura izgalom, amikor nem tudod, épp melyik részedet fogja nyomkodni az ülés.

IMG_7631Iszonyú sok helyre lehet pakolni, kényelmes a szék, 130 kilós férfiemberig szerintem teljesen jó helynek bizonyul, a fölötti kiterjedésnél alighanem bajos lehet, úgyhogy még szerencse, hogy betettem a futócipőt.

12998670_1111278648894423_7308129640001248236_nCsudamagyar járat volt amúgy: a kapitány magyar volt, az utaskísérők között is volt magyar lány, aki üdvözölte az utasokat – ez amúgy majdnem  minden nap így van – és a desszertek között volt dobos torta! Sajnos, mire odaértünk olyan rettenetesen jóllaktam, hogy nem volt szívem elkérni csak azért, hogy utána kidobják. Utána választhattam paradicsomleves, bélszín carpaccio és lazactatár közül,  ez utóbbit kértem, hatalmas adag salátával és isteni balzsamecetes oliva olajjal hozták.

IMG_7638A lazac alatti mártás tökéletes volt, kaptam barna és fehér kenyeret, melegen, ahogy kell. A menü nem volt névre szóló – láttam már ilyet is – de mindenkinek egyedileg állították össze a tálcáját terítették alá a damaszt abroszt, szóval azért elég magas fokon éreztem az odafigyelést. Legutóbb egy ismerősöm mesélte, hogy a British business-en azért előre összekészített tálcák voltak a business-en, amit csak kiszórtak az utasok elé. Csak az összehasonlítás kedvéért. A bor Chateau de Tracy Pouilly Fume 2014, egy négyszáz éves borászat produktuma, Sauvignon Blanc. A magasban a Sauvignon Blanc íze nem jön át úgy, mint lent a hegyoldalban, de ennek ellenére érződött, hogy szép bor. Egy toszkán fehér volt a másik választás, de nem akartam berúgni – teljesen.

IMG_7644

A főétel: istenien ízesített zsályás, rozmaringos krumplipüré, vajon puhított zöldségekkel és egy steak. Lehetett volna hal is, meg pulyka, de kíváncsi voltam, milyen a marha. Ettem már jó marhasültet turistaosztályon is (Singapore, Turkish), szóval meg akartam tudni, mit tud egy business marha. Hát, azt kell mondja, hogy ha Budapesten minden étteremben biztosra mehetnék, hogy legalább ilyet kapok, akkor nem lenne gond a turista lehúzós helyekkel. Nyilván a repülőn nem lehet tökéletes medium rare, ahogy szeretem, de puha volt, jó ízű. Sarget de Gruaud Larose volt a bor, 2003-as Bordeaux terroir, Cabarnet Sauvignon és Merlot domináns. A Pauillac intenzitása a Margaux eleganciájával párosul – írja róla a bor ismertetője. Magam sem tudtam volna jobban megfogalmazni. Kérhettem volna még egy Rioja-t, de valahogy ez izgalmasabbnak tűnt.

IMG_7646

A sajttálhoz portóit ajánlott a francia utaskísérő, de nem engedtem az elnyomásnak, vöröset kértem újra – erről szól a szabadság. A mosdóban igazi textil törölköző jár a kézmosás után, csak az okozott nehézséget, hogy nem akartam elhinni, hogy itt is a szemetesbe kell dobni, ahogy az elegáns szállodákban. Az espressohoz pedig Godiva csoki járt, amit kiegészítettem még egy Henessy XO-val. Mivel még dolgoznom kellett, úgy döntöttem, hogy 12 cocktail kipróbálását a következő szakaszra tartogatom – amúgy mindegyiket frissen mixeli a személyzet. Mivel közel ültem a konyhához, folyamatosan hallottam ennek a jellegzetes hangját. Kicsit sem zavart. Két és fél óra repülésnél jártunk itt, ezután már csak dolgoztam, ami szóra sem érdemes. Hanem inkább ez a látvány. Welcome to Dubai.IMG_7652

És még egy dolog, ami rendkívül beszédes. Az utashídból a terminálba érve ezt pillantottam meg először. Igen, kincstári babakocsi. Szóval, a figyelem, az figyelem.

IMG_7654

Hasít a Lufthansa BUDapesten, hétfőn indul a München-DEBrecen

lh_crj

Minden eddiginél több, 1,6 millió utast szállítottak a Lufthansa-csoport légitársaságai Budapestről – számolt be a cég tavalyi eredményeiről a hétfőn induló München-Debrecen járat elindításának alkalmából Antal Gábor, a légitársaság magyarországi vezetője. Ennek a járatnak a bejelentéséről még tavaly december elején írtam. Hetente háromszor (hétfő-szerda-péntek) repül a Bombardier CRJ900-as, s ez 49 év után az első új magyarországi célállomás a Lufthansa hálózatában.  Ez jó szlogen, hiszen 49 évvel ezelőtt az első magyarországi járatukat indították, vagyis a budapesti összeköttetést. 109 átszállást biztosít a menetrend Münchenben. Ennek elemzését későbbre tartogatom, mert a menetrend azért lehetne jobb. Antal Gábor szerint ez a debreceni járat az ukrajnai és a romániai határmenti területekről is számítanak utasokra. Amúgy ez a járat évi 14 ezer ülés kapacitást jelent, ami a budapesti 1,6 millióhoz képest marginális. Antal Gábor elmondta, hogy már vannak céges megállapodásaik melyek keretében eladnak jegyeket erre a járatra, de a helyi vállalatok körében jelenleg is folytatnak intenzív tárgyalásokat. A járatnak biztosan örülnek a debreceniek, elvégre ha eddig Budapestről repültek egy hajnali járattal, hogy elérjék Münchenben a csatlakozást, hajnali kettőkor kellett felkelni és ha nem volt saját kocsija, akkor még az eljutás is komoly nehézségekbe ütközött. Persze ez a járat lecsúszik néhány korai longhaulról, de még így is kínál egy csomó jó csatlakozást. Hazafelé pedig lehet jönni Budapestre is. A helyiek azt mondják, hogy a Wizz debreceni járatainak utasainak egyharmada érkezik Romániából, amióta repül a Wizz, már vannak rendszeres nagyváradi transzferek is a debreceni reptérre.

lh_crj900_cabin

Az 1,6 milliós BUD forgalom 12 százalékos növekedés pont egy százalékkal nagyobb, mint a 2014-es. A Lufthansa mintegy 728 , a Germanwings és a Eurowings 386, a SWISS 182, az Austrian Airlines 104, a Brussels Airlines pedig 181 ezer utast szállított Budapesten. Nagyot nőtt a Brussels, köszönhetően a harmadik járatnak, ami 2014-ben indult a korábbi kettő mellé. Arányaiban a Germanwing/Eurowings is kilőtt, de ez annak köszönhető, hogy a Köln-Bonn mellett a Hamburgi és a Düsseldorfi járatok üzemeltetését is átvették a Lufthansától. Az, hogy mindezek mellett a Lufthansa is nőtt mintegy öt százalékot, az elég izmos eredmény, de hát nem csoda, mind München, mind Frankfurt között simán töltik meg az Airbus A321-eseket. Antal Gábor szerint az észak-amerikai útvonalak hajtják a növekedést, de még ennél is fontosabb Kelet-Európa, valamint Budapest turisztikai népszerűségének növekedése. Az öt légitársaság a 2016-os nyári menetrendben összesen heti 147 járatot üzemeltet Budapest és Frankfurt, München, Düsseldorf, Hamburg, Köln/Bonn, Bécs, Zürich és Brüsszel között, s ezt egészíti ki a hétfőn induló München-Debrecen járat. A képen nem ez van, hanem az A380 szupejumbó, amikor 2011-ben nálunk járt. Erről pedig itt láthatsz frankó képeket. lh380_BUDA több légitársaságot működtető német csoport összesen 107 millió utast szállított a világon tavaly és 1,8 milliárd euró profitot ért el a légitársaság. Az eredményességnek csak részben oka a kerozin árának jelentős csökkenése, ahhoz hozzájárult a cég átszervezése is, melynek részeként minden olyan forgalmat, amely nem a nagy gyűjtő-elosztó központok átszálló forgalmához tartozik, kiszerveztek a Eurowings nevű leányvállalatokhoz. Az eredményt rontotta a Germanwings tavaly márciusi katasztrófája és a 18 napnyi részleges leállás, amelyet a földi kiszolgálók, az utaskísérők és a pilóták sztrájkjai okoztak. A szakszervezetekkel azonban eredményesen rendezték a nézeteltéréseket. – Emelkedik az érdeklődés a prémium szolgáltatások iránt, az utasaink értékelik a teljes kabinfelújítást és a fedélzeti szélessávú internetet, valamint a teljesen vízszintes ággyá átalakítható business class üléseket. Nemkülönben az újonnan bevezetett prémium turista osztály – mondta Boris Ogursky, a légitársasági csoport szóvivője. Ami Magyarországot illeti, jól teljesít minden Miami járat, még a nemrég indult Austrian járat is hasít, nemkülönben Los Angeles, valamint Tampa és Cancun.

LHA350

A müncheni repülőtér, amelyet a járat összeköt Debrecennel, egy kiemelkedően használható, otthonos és fantasztikusan tervezett légikikötő. Jók a várók, jók a boltok, nagyon finomak a bajor kolbászok és a sörök is a büfékben és nincsenek elszállva az árak. Ami nem is csoda, hiszen ez a világ egyetlen repülőtere, ahol van saját serfőzde. Akinek egy óránál többje van a két gép között, érdemes meginnia egy jó sört. Nem bánja meg. A Lufthansa 119 gépének szolgál bázisául, s itt teljesítenek szolgálatot majd az első Airbus A350-esek, Boston és Delhi lesznek az első célállomások. A minimális átszállási idő itt harminc perc, s tapasztalatból mondom, hogy aki ilyen csatlakozással vesz jegyet, bizton eléri a járatot, amelyik tovább viszi, mert rendkívül jól szervezett reptér. Az új szatelit, amely április 26-án nyílik, 27 utashíddal bővíti a Lufthansa által használt kettes terminál kapacitását. Ez az időszak egyébként a német sörkészítés intézményesítésének ötszázadik évfordulója is egyben, megkockáztatom, kicsit nagyobb jelentőségű évforduló.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szuperjumbó a piramisok felett & tudják, mi a baj hajtóművekkel!

A380 a piramisok felett

Megtalálták a Trent900 hajtóművek hibáit okozó alkatrészt, közölte a Rolls Royce gyár, de ez még nem jelenti azt, hogy minden meg is oldódott volna az A380-asok körül.Részletek a posztban!

Eközben gyönyörű képeket készítettek a napokban az Airbus A380 tesztrepülései során. Íme az egyik. A képek szerdán készültek, amikor az óriásgép egy Sharm El Sheik-ben rendezett airshown vett részt. Kattints a posztra még két képért!

 

 

 

 

Btw, néhány friss info a Qantas ügy kapcsán: A Rolls royce bejelentette, hogy megtalálta azt a hibás alkatrészt, amely a nem várt olajszivárgást, s ennek következtében az olajtüzet okozta a Qantas gépen, s amely a SIA és másik három Qantas jumbo-n is elromlott. Na, ezt nem részletezték, így azt sem tudni, hogy egyedi meghibásodásokról, vagy szériahibáról van szó.

Mindenesetre, az érintett gépek egyelőre nem repülnek. A Rolls Royce hajtóműveit e két cégen kívül a Lufthansa használja, az Air France és az Emirates légitársaságok óriásgépei más hajtóművel üzemelnek. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség korábbi utasítását, miszerint, ha az érintett Rolls-Royce hajtóműveknél bármilyen szokatlan olajszivárgást észlelnek, azokkal nem repülhetnek, most azzal egészítették ki, hogy az említett alkatrészt minden egyes hajtóműben meg kell vizsgálni.

A Rolls Royce bejelentette, hogy cseréli a hibás darabot, egyúttal – a tőzsdei szabáláyok szerint – azt is, hogy e cseresorozatnak komoly hatása lesz a cég pénzügyi mutatóira. S nyilván nem a nyereség növekedését értették ez alatt.

Az AVEX International Airshow után az Airbus A380 ellátogatott a Cairo International repülőtérre is, ahol kompatibilitási tesztet hajtottak végre, azaz azt vizsgálták, hogy a repülőtér készen áll-e az óriásgép kiszolgálására.