Vészhelyzet és kézipoggyász – az Emirates baleset margójára

Nehéz eldönteni, meddig terjed az emberi butaság és a feletőlenség, és honnantól számít mások bűnös veszélyeztetésének az emberek magatartása, s ennyivel el is intézhetnénk, hogy a fenti videóban látható: az utasok jelentős része nem hagyta hátra maga mögött a kézipoggyászát, miközben az Emirates szerencsétlenül járt, égő Boeing 777-eséből menekült. De ne menjünk el mellette, mert ennek láttán aztán tényleg isteni csoda, hogy senkinek sem esett baja. S nem csak az Emirates dubai esete során volt látható, hogy az utasok fittyet hánynak arra, amit a járat elején a biztonsági tájékoztatóban minden alkalommal elmond a személyzet, vagy a videó, hogy a gép evakuálása esetén semmilyen poggyászt ne vigyünk magunkkal. Itt van például a Turkish Airlines tavaly márciusi esete Kathmanduban, ahol ugyanezt láttuk, azzal megspékelve, hogy a megkönnyebbült utasok a repülő közvetlen közelében a mobiljaikkal videózták, mi történik.

Evacuation of #TurkishAirlines Flight #TK726 in Kathmandu.

A video posted by Peter Lübeck (@peterlubeck) on

Szóval, nyilván nem azért kérik, hogy mindenki hagyja hátra a cuccait, mert aztán a reptéri mentők a táskákban talált tárgyakban szeretnének kutakodni.

Hanem azért, mert ha bármit viszel a kezedben, körülbelül kétszer annyi időbe telik a gép elhagyása, mintha mindkét kezed szabad. Egy égő gép esetében fél perc is rengeteget számít azoknak, akik utolsók között hagyják el a repülőt, tehát

az elsők lassúsága a gépen maradtak életét veszélyezteti!!!

Arról nem is beszélve, hogy a legtöbben már eleve megszegik a kézpoggyászok súlyára vonatkozó szabályt és nehéz kisbőröndökkel szállnak fel a repülőre, ami nem lenne probléma, de ha valaki ezzel akar lecsúszni a repülő csúszdáján, azzal már saját magának is kockáztat egy jó kis kéz-vagy lábtörést. És belegondol ilyenkor bárki abba, hogy törött lábbal, sajgó kézzel már nem tud majd menekülni az égő gép mellől?

Amikor a reptér betonján vagy a füvön szaladnak az emberek, hogy minél távolabb legyenek az égő repülőtől, mi történik azzal, aki a pánikban elbotlik egy másik ember csomagjában? Nem tud elmenekülni? Eltapossák a mögötte jövők? Folytassam?

Ha nem is ég egy repülő, mint a katmandui, mitől lehetünk biztosak abban, hogy nem is fog? S mitől biztos bárki abban, hogy az evakuált gépből szaladó utastársai nem borítják föl, miközben ő videózik a mobiljával?

A gondolkodás és az előre látás nem haszontalan tevékenység.

Bizonyos dolgokra persze a kényszerleszállást követően van csak igazán szükség. Ezért ajánlom, hogy felkészülve a nem várt esetekre, mindig legyen az ülészsebben kéznél, vagy a ruha zsebében némi pénz, az útlevél és a mobil.

Ha tetszett amit olvastál, lájkold az Egek Ura Blog facebook oldalát és kövess!

Pilóták, házasodjatok! – mondja a Turkish Airlines vezére

Ez lesz az első posztom a Germanwings tragédia kapcsán, leszámítva egy részvétteljes bekezdést. NEm gondoltam, hogy be kellene állnom a sorba, hiszen a sajtóban dolgozó kollégáim és a repüléssel foglalkozó szakemberek világszerte mindent elmondtak arról, amit Andreas Lubitz szörnyű tettéről tudni érdemes, sőt, még annál többet is. Most azonban a Turkish Airlines, a világ legtöbb városába repülő légitársaságának vezére hozott egészen új színt a dologba. Temel Kotil vezérigazgató arra szólította fel a szingli pilótákat, hogy házasodjanak meg, mondván, családban stabilabb az ember lelkivilága, tehát ez számára safety issue. Tette mindezt egy pilótajelölteknek szóló konferencián. Nyilván a dolog érzelmeket fog kiváltani, bátorítalak is benneteket a vitára, melyben én azt állítom. Temel Kotil felvetése igenis releváns. Még ha nem is abban az egyértelmű összefüggésben, miszerint a házas pilóta boldog, ergo nem fog szándékosan öngyilkos merényletet végrehajtani.

Tekintsünk el most attól, hogy milyen aktuálpolitikai helyzet uralkodik éppen Törökországban, hogy mennyire próbálják keretek közé szorítani a törökök életstílusát, vagy éppen mennyire nem. Tegyük félre azt is egy pillanatra, hogy a törököknél hagyományosan milyen a családmodell és mennyire szent a házasság, s feledkezzünk meg arról is, hogy jelenleg NEM BIZONYÍTOTT az sem, hogy Lubitz a szakítása miatt vezette volna a vesztébe a Germanwings gépét a hegynek. Miért gondolom én, hogy a Turkish Airlines felvetése fontos, legalábbis továbbgondolásra érdemes?

Mert az viszont bizonyított, hogy a pilóták általános mentális állapota igenis befolyásolja a repülés biztonságát. Nemcsak azért, mert a stabil pilóta nem lesz öngyilkos a saját gépével, hanem azért is, mert egy éles, akár bagatell helyzetben a jó döntést fogja meghozni, gyorsabban hívja elő az agyából a tanultakat, tehát, biztonságosabban repül. Hány baleset történt már meg amiatt, mert egy mondhatni átlagos helyzetben a pilóták nem azt tették, amit kellett volna. Több esetben bizonyították azt is, hogy ennek oka a fáradtság volt. Ami, ugyanúgy lelki ziláltság, legalábbis ugyanolyan következményei vannak, mintha valaki feldúlt vagy épp zaklatott egy tragédia miatt.

Az tény, hogy a család megfelelő hátország lehet a nyugodt munkavégzéshez és karrierépítéshez, s nem csak a férfiaknak, hanem a nőknek is. Az otthonról hozott boldogság kellő inspirációt ad egész napra. A Turkish vezére meglehetősen felvilágosultan nyilatkozott, amikor azt mondta, hogy a pilóták életstílusa, legyenek férfiak vagy nők, nagyon fontos a repülésbiztonság szempontjából. Sőt, azt is mondta, hogy több hölgyet szeretne látni a pilótafülkében. Persze minderre lehet ellenérvet is hozni: egy rossz házasság éppen, hogy negatív hatás is lehet, hiszen ha valaki minden reggel összeszólalkozik a párjával, mielőtt munkába indul, az nem mindig vezet jóra. De azért az majdnem biztos: egy pilóta és pilótanő, ha a szerettei mellől indul munkába, bizonyosan haza is szeretne érni, s ezért meg is tesz mindent.

Na de, vonatkoztassunk el a házasság dologtól, mert Kotil szavai alkalmasak arra, hogy kivetítsük az egész kérdést a munka- és magánéleti körülményeikre, mert e kettő adja azt a mixet, amely befolyásolja a mentális állapotukat. Például ilyen a beosztásuk. Nem csak a fapadosoknál jellemző, hogy megpróbálják minél magasabb százalékon pörgetni a repülőgép-vezetőket, aminek az a következménye, hogy sok esetben sok a munka ritmusa miatt romlik meg egy pilóta házassága. Igen, ez egy lemondásokkal teli szakma, amibe sokszor bele sem gondolunk, mert utasként más egy évben egyszer-kétszer kimenni egy hatkor induló géphez, meg más minden harmadik nap ezt tenni. (Törzsutas barátaink esetleg tudják mit jelent ez.) Egy pontig meg lehet ezt fizetni, egy ponton túl nem. Tehát, a légitársaságoknak is van mit tenniük a saját házuk táján? Bizonyosan.

Különösen, hogy a repülésben mindenki a költségek csökkentésére törekszik, s amikor ezekbe a programokba belevágnak, a pilóta-költségek egy elemet jelentenek az excel táblában, nem foglalkoznak az emberi faktorral. Anno, a Malévos időkben pilótasztrájkok idején rengeteget beszélgettem erről a pilóta-szakszervezetek vezetőivel. Sokszor gondoltam azt, hogy a privilégiumaikat védik, csak épp a biztonságot emelik fel, mint nyomós érvet. Ez a konfliktus időről időre visszatér MINDEN légitársaságnál, s nem mindig sikerül jól kezelni a dolgot. A Germanwings-tragédia most árnyalja a képet. (Az persze kérdés: a korábbi öngyilkos akciók miért nem keltettek ilyen hatást, miért nem volt ilyen élénk a vita ezekről a kérdésekről?)

Most idevághatnánk, hogy a fapadosok így meg úgy, de sokszor bizonyosodik be, hogy ha céges szinten vegzálják a pilótákat, az nem csak a diszkont cégekre jellemző. Hiszen, van olyan fapad-vezér, Michael O’Leary, aki szerint egy pilóta is elég lenne a cockpitba (ergo a pilóta csak gép, nem is fontos, inkább szükséges rossz), de vannak olyan, a nyilvánosságot nem kereső főnökök is, akik ennél durvább véleményt fogalmaznak meg gépeik vezetőiről, csak épp nem a nyilvánosság előtt, hanem a cégvezetés értekezletein. S ha ez a mentalitás elevenen beívódik a cég életébe, az sokkal rosszabb, mint a Ryanair vezérének marketing töltetű szavai.

E ponton természetesen a pilótáknak is magukba kell nézniük: tényleg a húsz-harminc éves privilégiumaikat védik, amikor elszabotálnak egy-egy gazdasági alapokon nyugvó, hatékonyság javító intézkedést, amely miatt esetleg nekik is kényelmetlenebb lenne az életük. Meg kell kérdezniük maguktól: tudunk-e mi is változni?

Mindenesetre Kotil volt az első légitársasági vezető, aki ha a házasság üzenetébe csomagolva is, de deklarálta: a pilóták mentális és egészségi állapota biztonsági kérdés, s ezen a ponton van mit tenniük a légitársaságoknak. Most az intézkedések persze arról fognak szólni, hogy miképpen valósítható meg az, hogy egy pilóta a betegségét ne tudja eltitkolni a munkaadója elől, vagyis, vannak-e betegjogai? De a szakma és az iparág nem kerülheti meg a hajózók lelki békéjének kérdését sem. Mert a biztonságos utazásunkról van szó.

Germanwings 4U 9525 – emlékezzünk az áldozatokra

 

Az ember akkor érzi magát a legrosszabbul, amikor nem tudja, mi történt. Ma, alig 24 órával a Germanwings légitársaság 4U 9525-ös járatának tragédiáját követően egyelőre egy dolgot tudunk biztosan: azt, hogy a katasztrófát senki nem élte túl. 144 utas és 6 fő személyzet. Kis jó hír, hogy megvan a fedélzeti adatrögzítő (fekete doboz), így bizonyos, hogy hamarosan fény fog derülni, mi is okozta pontosan ezt a szörnyű tragédiát. Most mindaddig, amíg konkrétumokra nem derül fény, nem tehetünk mást, mint hogy fejet hajtunk az áldozatok emléke előtt és együtt érzünk a hozzátartozókkal, kollégákkal.

Régóta nem történt ilyen katasztrófa ennyire közel hozzánk. A 2005-ös Helios Airways (B737) és a 2009-as Air France tragédia után ismét megsemmisült egy repülőgép, amely az európai infrastruktúra megszokott, mindennapi része volt. Épp ezért nem árt emlékeztetni magunkat arra, hogy egyetlen fillér sem kidobott pénz, amit biztonságra, karbantartásra és fejlesztésre költenek a légitársaságok és a hatóságok.

Mindenki túlélte a repülő becsapódását – egy 737-800-assal kevesebb

Amerikai idő szerint szombat este csúnyán járt a Caribbean Airlines 523-as járata, a guyanai Georgetown-ban: a pilóták rendben landoltak a New York JFK repülőteréről érkező géppel, az utasok már tapsolni kezdtek a Boeing 737-800-as fedélzetén, ám a helyzetcsakhamar rosszra fordult. A gépet nem sikerült lefékezni, az hatalmas sebességgel elérte a futó végét, átgázolt a kerítésen, majd bebicskázott a pályavég szintje alatt található patakmederbe, de még abból is kipattant, mielőtt végleg megállt. Csodával határos módon a 163 ember a fedélzeten egytől egyig túlélte a nem mindennapi leszállást. 

Összesen harminc embert kellett kórházba szállítani az eset után, hármójukat törések miatt kellett ellátni, a fedélzeten tartózkodó 157 utas és hatfős személyzet közül. Hogy pontosan mi történt, még nem tudni, egy 41 éves philadelphiai utas például arról számolt be, hogy a repülő gyorsított a leszállás után, mintha újra fel akarna szállni, legalábbis a hajtóművek zaja erre engedett következtetni és erős üzemanyagszagot is lehetett érezni a kabinban.

A gépen egyébként elég nagy káosz alakult ki, volt olyan utas, akin a többiek átgázoltak, hogy hamarabb hagyhassák el a szerencsétlenül járt repülőt, emiatt törtek el az illető csontjai. Egy másik utas arról panaszkodott, hogy senki nem sietett a segítségére, miután elhagyta a gépet, sőt, ezért taxival ment a terminálra, aki viszont katasztrófa ide vagy oda, levette egy húszdollárossal.

A Cheddi Jagan repülőtéren a landoláshoz egyáltalán nem uralkodtak ideális viszonyok, ennyit tudni bizonyosan. Heves esőzés volt a környéken, ami nem könnyítette meg a személyzet dolgát, hogy letegyék a gépet a mindössze a 2200 méter hosszú pályán.