Korlátozza a feladott poggyászt a Malaysian Airlines

A Kuala Lumpurból Párizs és Amszterdam felé repülő Malaysian járatokra ma és holnap (amikor ezt a postot írom, ott már holnap van) nem vesz fel feladott poggyászt a Malaysian Airlines. A meglehetősen szokatlan és az utasok számára mégoly kellemetlen intézkedésre azért volt szükség, mert az extrém erős szembeszél miatt módosítani kellett a járatok útvonalát, emiatt pedig súlykorlátozást kellett bevezetni a gépeken, hogy biztonságosan lerepüljék a hosszabb útvonalat. London felé az Airbus A380-as superjumbókra nem érvényes a korlátozás. A csomagokat persze elviszi a légitársaság Párizs és Amszterdam felé is, csak épp másik repülőgépeken, másik légitársaságokkal, némi (vélelmezem: nem kevés) késéssel. Az útvonal módosításra okot adó időjárási körülmények előreláthatólag enyhülnek a következő napokban és a Malaysian visszatérhet a jól bevett útvonalaikra.

Süllyed a KLIA2

Nem is olyan rég még áradozva számoltam be a KLIA2 nyitásáról, ahol a forgalom 84 százalékát adja az Air Asia forgalma. Tényleg fantasztikus létesítmény, aki járt már ott, az tudja. Csakhogy, akad egy kis bökkenő. Süllyed. Nem a repülő, hanem a repülőtér is. Az eredmény pedig komoly ciki. Vízben állnak az Airbusok és a Boeingok. A Kuala Lumpur International Airport Terminal 2 – KLIA2 – egymilliárd dollárnál is drágább volt, ám a gurulóutakon és a műszaki előtéren megáll a víz. NEm véletlenül bosszús Tony Fernandes, az Air Asia alapítója. (fotó: FreeMalaysiaToday)

Ha egy létesítmény gyűjti az esővizet, az rendkívül kínos egy olyan országban, ahol szinte minden nap rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullik. A KLIA2-n egy ideje tapasztalják, hogy a reptér egyes részein összegyűlik a csapadék, az is, amely a magasabb részekről odafolyik. A problémát az okozza, hogy különböző talajszerkezetű területekre építették a gurulóutakat és a műszaki előteret, és a lazább elkezdett süllyedni. Ezt elvileg tudni kellett volna a kivitelezőknek, és a lazább szerkezeteket előre meg kellett volna erősíteni. Most az utólagos barkácsoláson a sor, hogy mindez mennyibe fog kerülni, azt senki nem tudja, de egy biztos: nagyon sokba. A 257 ezer négyzetméteres létesítmény kapacitása évi 45 millió utas, és ennek bővítését tervezte a maláj reptér-üzemeltető vállalat, most azonban nagyobb prioritás, hogy végleges megoldást találjanak a műszaki problémára.

A le- és felszállásokat a jelenség nem akadályozza –mondják a reptér illetékesei, de a forgalom 84 százalékát adó Air Asia emberei mindezt árnyalják: a gépek alkatrészei gyorsabban használódnak el, ha a nagy melegben átgurulnak a hatalmas vízfoltokon, ami késéseket fog okozni. Mindkét jelenség növeli a légitársaságok költségeit. Az Air Asia vezére Tony Fernandes ostorozta is a kivitelezőket, mondván, meg kellett volna várni, míg a talaj leülepszik, újramozgatni, majd aztán elkezdeni az építkezést. Most a légitársaságok fizetik a sietség költségét.

Az új bangkoki repülőtér hasonló problémákkal küzdött (mocsaras területre építették), akárcsak az Osaka Kansai, amelyet szemétlerakó maradványain építettek fel. A Berlin Brandenburg nyitását eddig kétszer halasztották el, a nyitás dátuma teljesen bizonytalan.

Megnyílt a világ legnagyobb fapados reptere – üzemel a KLIA2

Tegnap óta üzemel a világ legnagyobb fapados reptere. Igen, az, amit a képen látsz, egy reptér, amely egyáltalán nem fapados, olyannyira, hogy jelentősen javítja az onnan közlekedő légitársaságok szolgáltatási színvonalát: az utasok csövön szállhatnak be a gépekbe és hatalmas plázában vásárolhatnak. A KLIA2 – azaz a Kuala Lumpur International Airport új terminálja azonban nemcsak emiatt dögös. Hanem azért, mert a malájok megint valami innovatív dolgot csináltak, legalábbis, szakmai és üzleti szempontból. Ami jól is jön nekik, mert így végre nem csak az eltűnt MH370 kapcsán kerülhetnek be a hírekbe.

Szóval, eddig volt a LCCT, a Low Cost Carrier Terminal, ami egy hatalmas Tescora hasonlított, amelynek az egyik oldaláról repülők indultak. Teljesen funkcionális volt, tele checkin pulttal, automatával, kávézókkal, és természetesen emberekkel, hisz az Air Asia fő bázisaként üzemelt, amelyik a világ majdnem legnagyobb (nem utolsó sorban szvsz a legjobb) fapados cége. Több, mint 160 Airbus A320-asuk van (plusz 18 szélestörzsű), a főnök, Tony Fernandes pedig igazi ikonná vált az aviatikában. Az Air Asia nagyon fontos légitársaság, a délkelet-ázsiai gazdaságban éppúgy, mint mifelénk. Akik ugyanis a térséget kívánják felfedezni az Air Asia-val szinte mindenhová eljuthatnak a cég járatain, vagy Malájziából, Kuala Lumpurból, vagy pedig Bangkokból, ahol az AA kedvéért kinyitották a régi nemzetközi repteret, a DMK-t. Vietnámtól Indonéziáig, Burmától Kambodzsáig nincs a térségben olyan hely, ahová ne repülnének, elképesztően versenyképes árakon.Csakhogy eddig több órát kellett szánni az átszállásra, ha valaki mondjuk Kuala Lumpurba érkezett Európából, s onnan továbbrepült a fapados terminálról, mert a két reptér – mivel a fapados terminált a futópályák másik oldalán alakították ki – között csaknem 30 kilométeres távot kellett leküzdeni a helyi buszjáratokkal. NEm volt nehéz, sem pedig bajos, csak épp hosszú.

– Mivel a KLIA2 terminál mindössze két kilométerre van a hagyományos járatokat kiszolgáló nagyreptértől, sokkal jobb és kényelmesebb lesz a csatlakozás, az európából érkező utasok sokkal több csatlakozási lehetőséget tudnak igénybe venni – magyarázza Simon Karolina a délkelet-ázsiai utakra szakosodott Ázsiaspecialista utazási iroda vezetője.

Hát így néz ki ez a reptér: központja egy hatalmas terminál hall, üzletekkel, mindenféle kiszolgáló létesítményekkel, ahol az utas még költheti a pénzét, a fapados társaságok legnagyobb örömére, hiszen ez nekik is bevételt jelent. 70 ezer négyzetméteren 225 üzlet: mindez nagyobb kereskedelmi teret jelent, mint a London Heathrow, a Singapore Changi, vagy épp Bangkok Suvarnabhumi esetében.

Négy hosszú szatelitet alakítottak ki, ahol 80 utashídról lehet beszállni a gépekbe, van nyolc külső állóhely is, összesen hatvan kaput alakítottak ki mindehhez, vagyis, az utasoknak elég kényelmes lesz a létesítmény. Ami pedig méginkább kényelmessé, valamint látványossá teszi a cuccot, az ez az égihíd, ami olyan, mint a London Gatwicken van.

Ez egyrészt presztízsberuházás, ismerjük be. Nagyon drága, nem éri meg a Lw Cost modellben, de nyilván nem a légitársaságokkal fogja megfizettetni a reptérüzemeltető. Viszont, arra jó, hogy viszonylag gyors, kényelmes és gyalogos összeköttetést teremtsen a két szatelit között, ami ráadásul még olcsóbb, mint egy földalatti, automata vonat. Így az utasok tovább shoppingolhatnak a gép indulása előtt. A KLIA 2 pillanatnyilag tíz légitársaság gépeit fogadja, többek között a Thai AirAsia, az Indonesia AirAsia, a Lion Air, a Tiger Airways Singapore, a Cebu Pacific Air, a Malindo Air és a Mandala Airlines járatait. Olyan kedvelt úti célok felé lehet olcsó hub ez a reptér, mint a Maláj szigetek, Hong Kong, Vietnam, Thaiföld vagy Bali.

A pontosságról: a 45 milliós kapacitású terminál saját futópályával rendelkezik, amelyik 2,2 kilométerre van a KLIA másik két pályájától, így párhuzamosan szállhatnak le rá a gépek, vagyis, enyhül a légtér zsúfoltsága. A gurulóutakon sem kell megosztozni a két temrinál forgalmának.

A repülőtérről a belvárosba 33 perc alatt lehet eljutni a KLIA expresszel cirka 2500 forintért.

 

Minneapolis és Kuala Lumpur: egy átszállással az Air France-szal

Minneapolis/St.Paul és Kuala Lumpur: ez a két repülőtér 2013 nyarától kerül föl az Air France járattérképére, mindkettő hiánypótló célállomás. amelyet ezentúl egyetlen párizsi átszállással elérhetnek a magyar utazók. 2013 telén például nagyon érdemes Kuala Lumpurral tervezni!

2013 Május 21.-én száll fel először az Air France által üzemeltetett Airbus A340-es Minneapolisba, Minnesota állam központjába. 30 business, 21 premium economy és 221 economy ülést kínálnak a járaton. Ennek azért van jelentősége, mert eddig európai légitársaság nem repült Minneapolis / St. Paul reptérre, egy átszállással csak és kizárólag Amszterdamon keresztül lehetett eljutni oda, de a hosszú járatot már a Delta teljesítette. Amely ugyebár stratégiai szövetségben működik az Air France / KLM csoporttal, a transzatlanti szövetség részeként.

Ennél is érdekesebb szerény véleményem szerint a Kuala Lumpur-i járat. Amely már április 22-től indul, igaz, csak hetente háromszor. A Boeing 777-200-ason lesz négy első osztály, 49 business, 24 premium economy és 170 economy. (Ebből is látszik, hogy ázsia felé sokkal nagyobb az igény a prémium osztályokra, amelyen jóval többet keresnek a légitársaságok, így nagyobb kapacitásokat is dobnak be a piacra, mint a transzatlanti vonalon.) A járatokra már november 9-től lehet foglalni.

Miért érdekes Kuala Lumpur? Oda például eddig is volt egy átszállásos útvonal, hogy mást ne említsek, a KLM is repül Malájzia fővárosába jó ideje, nemkülönben az ötcsillagos Qatar Airways, vagy épp a szintén elég jó minőségű fedélzeti ellátást nyújtó Turkish Airlines. Ennek ellenére elég kicsi a kapacitás és a verseny az Európa – Kuala Lumpur útvonalon, kivált, ha csak azokra a légitársaságokra szűkítjük a figyelmünket, amelyek Budapestről kínálnak valamilyen csatlakozást. Így lehetséges, hogy KUL felé a jegyek elég drágák, miközben Szingapúr vagy épp Bangkok felé olcsóbbak.

S miért jobb KUL-ba repülni? Azért, mert ott van a legnagyobb ázsiai fapados, az Air Asia központja. Igaz, egy jelentősebb út átvergődni a Kuala Lumpur-i reptér LCCT-re (Low Cost Carrier Terminál), mert bár egy a reptér, de a két terminál a futó két különböző oldalán fekszik, ezért jelentős távolságot kell megtenni közúton, ami nem kevés időt vesz igénybe.

De ha kalkulálunk ezzel, akkor remekül megszervezhetjük ázsiai utázsunkat úgy, hogy Kuala Lumpurból Air Asia-val repülünk tovább például Kota Kinabalu-ra, vagy épp Angkor-ba, ahová egyébként elég kevés helyi légitársaság repül, akik mégis, azok méregdrágán, jószerivel az Air Asia napi járata az, amelyik nem vagyonokért kínálja a repülőutat. Bangkokból például a Bangkok Airways élvez monopol pozíciót Angkor felé, az Air Asia árának csaknem duplájáért. Kambodzsába egyébként repül az Air France is, de Phnom Phen-be, ami földi úton csaknem egy nap Angkortól, másrészt, kevés olyan utas van, aki csak és kizárólag Kambodzsáért utazik Délkelet-Ázsiába. Aki viszont Kuala Lumpurt használja bázisnak, az megteheti, hogy előbb megnézi az Angkor templomokat, majd átröppen a tengerpartra, valamelyikre. Abból ugyanis arrafelé nincs hiány.

OneWorld: a SriLankan a legújabb tag

Minden szövetség bővül idén és jövőre, nem is akármilyen szereplőkkel, egyre izgalmasabbak lesznek. Tegnap például a IATA 68. nemzetközi közgyűlésén jelentette be a One World és a SriLankan Airlines, hogy utóbbi csatlakozik a British-American-Cathay-Qantas négyes vezette OneWorld-höz, amelynek a Malév is tagja volt. A OneWorld molinókon azonban már nincs ott a Malév emblémája…

A SriLankan csatlakozási szponzora a Cathay Pacific lesz, a bejelentésen személyesen John Slosar vezérigazgató ígért támogatást a társaságnak, amely, amióta béke honol a csendes-óceáni országban megduplázta flottáját és utasforgalmát, így most már 21 repülővel 3,5 millió utast szállítanak. Tehát egy Malév méretű cég, ma még. 34 célállomásra járnak 22 országban, a központi HUB Colombo, de Hongkong, Moszkva-Domogyedovo, London, Kuala Lumpur, Tokio, Bangkok, és Szingapúr is ott van a nemzetközi célállomásaik között, vagyis benne vannak a nemzetközi légi közlekedés fő sodrában. Sok az előbb felsoroltak közül vagy OneWorld hub, vagy nem az, de kínál OneWorld csatlakozást, mint például Bangkok. Három dél-indiai célállomás: Kochi, Tiruchirapalli és Thiruvananthapuram pedig általuk kerül fel a OneWorld térképre. Flottájuk színtiszta Airbus, A320, A330 és A340-es gépekből áll össze. A flottában több a szélestörzsű repülő, mint az egyfolyosós.

A OneWorld teljes jogú tagja idéntől a Malaysia Airlines, amely nemrég vette át első Airbus A380-asát, s Kuala Lumpur és London között repül vele. Kár, hogy a Malév törzsutaspontokat már nem lehet rajta leutazni…

Költözik Stanstedről az Air Asia

Elköltözik Stanstedről a Kuala Lumpurba közlekedő Air Asia X járat. Londont nem adja fel Ázsia legdinamikusabban fejlődő légitársasága, csupán csak arról van szó, hogy ezentúl a jobb szolgáltatásokat és kapcsolatokat nyújtó Gatwick-et választják. Így például a magyar utasok is kényelmesebben tervezhetnek vele, hiszen Gatwick-en a napi két Malév és az egy Easyjet járattal is rá tudnak csatlakozni a low-cost járatra, amely 22 óra után indul. Tehát például az esti Malév géppel is elérhető ez a járat, csomagkivétellel és becsekkolással együtt. Kár, hogy az árak ma elég magasan tanyáznak: decemberre 600-700 font körül találtam árakat.

Egyre közelebb a Budapest Kuala Lumpur járat – újabb A330-asok az AirAsia-nak

Valamikor ősszel jelentette be az Air Asia első számú vezetője, hogy néhány Európa szívében fekvő szép városba is indítana járatokat, s nevezte nevén Budapestet. Az AirAsia X e tervére Magyarországon még ma is legyintenek, tegnap azonban az Airbus bejelentett, hogy az AirAsia X három újabb A330-200-ast rendel, s ezeket nem hosszú évek múlva kívánják átvenni, hanem már 2014-ben üzembe kívánják állítani.

Márpedig ha az X jelzésű leánycég vásárol, azt azért teszi, hogy interkontinentális járatokat üzemeltessen, ahhoz hasonlókat, ami ma is közlekedik a Kuala Lumpur Low Cost Carrier Terminal (LCCT) és Párizs Orly vagy épp London Stansted között.

 

A közlemény egyébként meg is említi, hogy az európai- valamint a csendes óceáni térségben való expanzió a célja a flottafejlesztésnek, amellyel 28-ra emelkedett az A330 megrendeléseik száma.

A megrendelt változat megnövelt felszállósúlya 238 tonna, amely lehetővé teszi a Kuala Lumpur és Európa közötti, helyenként több, mint tíz órás repülést, két osztályon 288 utassal és csomagjaikkal. Az AirAsia gépeken ugyanis még egy kényelmi osztály is van, nem is túl magas felárért, persze nem is fillérekért.

“Ez a megrendelés is azt bizonyítja, hogy beváltak azok a jóslataink, amelyek a hosszú távú, mégis fapados (szó szerint: low cost) járatok üzemeltetésének üzleti sikeréről szóltak” – mondta Azran Osman Rani, az Air Asia X CEO-ja.

Az A330 mérete és üzemeltetési költségei egyébként nagyon kedvezők lehetnek a low-cost cégek számára: a gép kapacitása, hatótávolsága és egy ülésre jutó kkilométer-költsége a kategóriájában a legkedvezőbb, de nagy totálban sem sokan előzik meg a típust. Ráadásul tágas a belső tere, biztonságos, igaz, hatékonyan ebből a típusból is csak “igazi”flottát lehet üzemeltetni, egy-két gépet nem.

Az AirAsia egyébként az ázsiai fejlődő térség legnagyobb légitársasága, jelenleg több, mint 100 Airbus A320-ast üzemeltetnek a Thai és Inodnesia Air Asia leánycégekkel együtt, s 200-as darabszámot meghaladó rendelésállományuk van:  175 vékonytörzsű A320, 28 szélestörzsű A330s és 10 új generációs A350 XWB, amely 2015-ben teheti meg első kereskedelmi útját.

Délkelet Ázsiába tartók figyelem! Hatalmas Jetstar Asia akció!

A nyúl éve alkalmából hatalmas akcióba fogott a Jetstar Asia (a Qantas leányvállalata) és a tél hátralévő részére ontja az olcsó jegyeket a jobbnál jobb helyekre! Mivel elindították járataikat Szingapúr és Kambodzsa között, jelen pillanatban ezekre 17000 HUF körül lehet oneway jegyeket foglalni, mind Phnom Penh, mind pedig Siem Reap irányába!

További finom árak Szingapúrból:

Manila 98 SGD o/w (egy útra)

Kuala Lumpur 98 SGD

Yangon 97 SGD

Kuala Lumpur 105 ezerért? Egek Ura!

357 euró: ennyiért repülhetsz február második felében Párizs Orly (ORY) repülőteréről Kuala Lumpurba. Ez mostanában körülbelül százezer magyar forint. Apró szépséghiba, hogy a Párizs Orly reptérre közlekedő Easyjet járattal esélyünk sincs elérni, de azért még vehetünk 26600-as Malév jegyet, vagy Wizzairt, utóbbi esetében azonban elég időt kell szánni a transzferra Beauvois-ről. Totálban azért rá kell lökni 20-40 eurót, hiszen CDG-ről sem viszik az embert ingyen Orlyra.

Praktikus információk a postban!

A 357 euró persze nem a repülési költségek vége: az AirAsia X nem viszi ingyen a csomagot, 20 kilóig 20 euró per way, összesen tehát 40. Van 25-ös kvóta is 25 euróért, de azt inkább csak visszafelé érdemes megvenni, feltételezve, hogy úgysem viszünk sok cuccot délkeleti ázsiai úticélunkra, elvégre kint két bermudával és öt pólóval elboldogulunk két hétig (bocs lányok!), amit pedig otthon felejtettünk, azt fillérekért megvehetjük odakint. Hazafelé azért egy-két hamis dizájnercucc, valamint a szuvenírhalom bizonyosan nyomni fogja a mérleget. Tehát, itt tartunk 45 extra eurónál.

Comfort kit?

Hat euróért ad a légitársaság komfort kitet, amire semmi szükség nincs, hisz már a hagyományos repülősök sem adnak ilyet (tisztelet a kivételnek), de repülést szertők azért lehet megveszik kabalából, de bizonyosan nem mindkét irányba. Azaz 51 eurónál járunk.

Nem rossz a belső tér

Nagy lábhely – 50 euró

A hosszú távú AirAsia ingyen ad kaját. Amit viszont nem, de megfizethető, hogy az első sorokba, illetve a vészkijáratokhoz lehet ülést foglalni, szakaszonként 25 euróért! Vagyis, ha oda-vissza nyújtózni szeretnél, akkor, 101 euró extránál jársz, tehát 458 totálból megúszod az ORY-KUL szakaszt.

Ez összesen 125 ezer HUF, ehhez adjunk hozzá jó 30 ezer forintot a Párizsi repjegyre és a transzferekre, még mindig 160 ezer forint alatt megússzuk. Emlékezve arra, milyen árakról írtam egy korábbi postban, vagyis, hogy Kuala Lumpur 200 alatt nemigen van meg, ez bizony jó ajánlat. Az AirAsia egyébként Airbus A340-el repül (ahogy perhentian figyelmeztetett, nem A330-al, köszönjük!), akik repültek vele, azt mondják, semmi extra, de semmivel sem rosszabb, mint egy európai légitársaság!

Miért KUL?

Az AirAsia egyik központja: Thaiföld, Kambodzsa, Malájzia, Fülöp-szk. és Indonézia, valamint India legtöbb felkapott és kevésbé ismert turistahelye elérhető a Kuala Lumpur fapados terminálról (KUL-LCCT) fillérekért! Kalandra fel! Ha valaki repül velük, írja meg, milyen volt!

Hasznosnak találtad az írást?

Légyszi kattints ide és lájkold a blog Facebook oldalát! Így a FB-n is tudsz kommentelni, látod a bejegyzéseket és részt vehetsz a hamarosan szerveződő játékokban, repülős relikviákért, repjegyekért!

 

 

Mibe kerülnek a téli vakációk?

Így november elején már igazán aktuális cselekvőre fogni tevékenységét annak, aki téli vakációt tervez a délkelet-ázsiai régióban. Ha valahol, hát ezen a fronton igencsak nagy a verseny a légitársaságok között, így a mostani állapotok alapján megpróbálom felvázolni a lehetőségeket.

Kommentben, vagy a Facebookon Írd meg, Te mikor, milyen jegyet vettél, ha nem sajnálod a tippet! S ha már a Facebookon jársz, lájkold be az Egek Ura Blogot, légyszi!

BKK

A legtöbben alighanem Bangkokba repülnek, hiszen a thai főváros jó csatlakozást kínál úgy egyébként is a térségbe. Van, aki rövid megálló után továbbrepül Phuketra (HKT) vagy Samuira(USM), mások innen barangolják be a térséget.

Amit tudunk, hogy a charterek mindig kínálnak egy fix, 170-200 ezer forint közötti lehetőséget, akár az utolsó pillanatban is, ha szerencsénk van. Nem rossz ajánlat, de szerintem ember életében csak egyszer repüli végig ezt az utat 737-essel, még akkor is, ha Dubaiban, vagy valahol egy fél órára ki tudja nyújtani a lábát. (Magam már az 5-6 órás utakon előnyben részesítem azt a légitársaságot, amelyik szélestörzsűvel repül, feltéve, hogy nem, vagy csak kicsit drágább.)

Ezzel bizony nagyon versenyképes az Egyptair, amelyik ma 172-ért adja a legolcsóbb jegyét, kairói átszállással és a hosszú távon 777-essel. Minthogy StarAlliance tag, Lufthansa/Swiss/Austrian pontok is gyűjthetők az úttal, természetesen minden egyéb SA légitársaság programja mellett, s a sokat utazók pontokból is kikérhetik a jegyet.

Odafelé nagyon kényelmes járat, itthonról kora délután indul, 2.45 az átszállás, majd másnap délben érkezik Bangkokba. Visszafelé kicsit zora a menetrend, minthogy éjfél után indul vissza, délután háromkor érkezik pestre, s ebből máris kiszámolható, hogy 6-7 órát Kairóban kell dekkolni. Nota bene, ez már alkalmas egy gyors városon végigszaladásra is, feltéve, ha nem vagyunk használhatatlanul fáradtak. (Azok lesztek… J )

Pesti indulással itt ugranak az árak, a következő kategória a Finnair, KLM, AirFrance, Turkish, Lufthansa 205-220 között. Úgy látszik a pesti járatot indító és igen színvonalas Qatar olcsó jegyei is elfogytak Bangkok felé.

A Qatar belső tere

Ellenben Bécsből (VIE) még mindig van repülhetünk 180-ért a Qatarral, s bizony megéri mérlegelni ezt a megoldást, az Orangeways busz 5000-ért biztosítja a rt. transzfert Schwechatra. Viszont a foglalásnál oda kell figyelni, mert a legolcsóbb árakat sokszor csak oda-vissza 9 órás átszállással adja ki a rendszer, ami ugye növelheti a költségeket: a Doha reptéren 10-20 ezer forintért lehet kivenni egy szobát, már amennyiben az ember nem akar az egyébként igen kényelmes terminálban „csövezni”, s dög fáradtan megérkezni a vakációjára.

 

Phuket (HKT)

Aki esetleg Phuketre tart, az üsse be rögtön a keresőbe azt, ugyanis oda találtam 180-ért is árat, köszönhetően annak, hogy a Qatar Dohából repül Phuketre. Ráadásul, a gép megáll Kuala Lumpurban (KUL), ami további lehetőségeket nyit meg.

Ebéd a Qatar turista osztályán

KUL, SIN, CGK

Délkelet-ázsiába tartóknak jó választás lehet Kuala Lumpur, Szingapú és  az egyenlítőhöz közelebb eső Jakarta is, mint bázis, e repterekről ugyanis  Ázsia fapados cégei fillérekért visznek a szélrózsa irányába. Tavaly ezek nagyon olcsó jegyek voltak, most Bécsből és Pestről is 200 ezer fölötti árakért elérhetők, de odafigyelünk a promókra, mert bizonyosan lesznek és akkor kell majd akcióba lendülni.

HKG

Air Asia

Hasonó a hely zet Hong Ko nggal is, tavaly télen már 140-ért adtak retórjegyet, amihez ha az ember megvesz 40-ért egy Air Asia oda-visszát, akkor is a versenyképes szinten marad. Most 180 fölött vannak a jegyek, lehet, hogy ezen az útvonalon már érződik a gazdasági fellendülés időszaka. (Minthogy Hongkongot ugyebár pénzügyi központként szokás emlegetni.) Promók persze itt sem lehetetlenek, de vélhetően decemberre időzítik őket, amikor már látják, hogyan alakulnak a január-februári számok.

Kombináció!!!!!

Régi tapasztalatom, hogy egy adott régióban érdemes kombinálni az oda célt és a vissza kiinduló-állomást, mert a légitársaságok egészen furán képesek beárazni a jegyeket. Egy haverom így van most 160 ezre jeggyel Brazíliában, nem kellett mást tennie, mint hogy Bécsből indul és Pestre érkezik.

Jelen esetben Bangkokba érkezni és Hongkonból visszaindulni a trükk, ezt az útvonalat az Aeroflot (SkyTeam tag) 165 ezerért adja. Számoljunk hozzá egy húszezres fapados one-way jegyet, így is 180, ráadásul egy-két éjszakát eltölthetünk Hongkongban is, elég érdekes hely, van látnivaló bőven.

Az Aeroflot december 29-től heti három alkalommal repül Moszkvából Phuketre is!