Itt az első fotó a Sólyom gépéről

Bár sokan még mindig kételkednek, mégiscsak légitársasággá válik a Sólyom: legalábbis, megtaláltuk az interneten az első fotót a cég gépéről, amelyre éppen festik a Vágó József vezérigazgató által bemutatott mintát. A képen, amely a Bournemouth repülőtéren készült, minden kétséget kizáróan látszik, hogy a repülőt festik, a függőleges vezérsíkon már jól kivehetően látszik a Sólyom emblémája. Hogy jobban látszódjon, kicsit mókoltunk a képpel. (by cerka)

A gép korábban a VP-CAJ lajstromjelet viselte, a nyilvántartások szerint 1992 január 23-án repült először, s 120 székes konfigurációban a Scandinavian (SAS) színeiben kezdett repülni.2007-ig szolgált ott, majd 2009-ig tárolták, mígnem az European Aviation Group-hoz került, majd private jetként üzemelt, s most 12 business és 98 turista osztályú ülésesre székezik be. A nemzetközi adabázisok szerint egy BBAM nevű lízingcégtől bérli a társaság, amelyik a Babcook and Brown Aircraft Managementet jelenti.

Ez már ismert lízingcég, több, mint húsz éve működik és 200 ügyfele van. A Sólyom Airways korábbi közlése szerint 2013 augusztus 18.-án érkezik meg a HA-SHA lejstromjelű repülőgép Budapestre.

Itt az első fotó a Sólyom gépéről

Bár sokan még mindig kételkednek, mégiscsak légitársasággá válik a Sólyom: legalábbis, lapunk megtalálta az interneten az első fotót a cég gépéről, amelyre éppen festik a Vágó József vezérigazgató által bemutatott mintát. A képen, amely a Bournemouth repülőtéren készült, minden kétséget kizáróan látszik, hogy a repülőt festik, a függőleges vezérsíkon már jól kivehetően látszik a Sólyom emblémája.

A gép korábban a VP-CAJ lajstromjelet viselte, a nyilvántartások szerint 1992 január 23-án repült először, s 120 székes konfigurációban a Scandinavian (SAS) színeiben kezdett repülni.2007-ig szolgált ott, majd 2009-ig tárolták, mígnem az European Aviation Group-hoz került, majd private jetként üzemelt, s most 12 business és 98 turista osztályú ülésesre székezik be. A nemzetközi adabázisok szerint egy BBAM nevű lízingcégtől bérli a társaság, amelyik a Babcook and Brown Aircraft Managementet jelenti.

Ez már ismert lízingcég, több, mint húsz éve működik és 200 ügyfele van. A Sólyom Airways korábbi közlése szerint 2013 augusztus 18.-án érkezik meg a HA-SHA lejstromjelű repülőgép Budapestre.

A magyarok kedvencei: Qatar Airways, Turkish Airlines

A repjegy.hu a napokban közzétette saját ügyfelei körében végzett felmérését, amely szerint a Qatar Airways lett a magyarok kedvenc légitársasága, a legjobb fedélzeti szervizt pedig a Turkish Airlines török légitársaságnak szavazták meg. Az utasok szerint a legjobb menetrendet a KLM kinálja az utasoknak. Nos, általában szkeptikus vagyok ezekkel a felmérésekkel, de ezt most mégis azért citálom, mert amit egy létező és igen forgalmas iroda az utasai körében mér (tehát azok között, akik valóban repülnek, s tapasztalataik vannak), arra érdemes adni. Más kérdés, hogy még igy is torzitólag hathat, hogy ha mondjuk valaki egy út után tölt kérdőivet és túlzott örömét vagy épp elégedetlenségét veti a kérdőivre, de ezt kiküszöbölni elég nehézkes, legalábbis az már egy másik, igen-igen drága kutatás….

Ha a posztba kattintassz, láthatod a keűategóriák listáját, mindenesetre, a Qatar lett a magyarok kedvence.Nem csoda. Nagyon jó légitársaság, nagyon pontos üzemeléssel, magam is csak a legjobbat mondhatom, ráadásul, ötcsillagos skytrax minősités és a Világ kedvenc légitársasága dij is az övék.

Kifogástalan megjelenésű utaskisérők, remek ételek és italok a fedélzeten, s nagyon összehangolt, átgondolt menetrend jellemzi szinte minden irányba. A gépek átlagéletkora kevesebb, mint üt év, akárhová is repülsz velük, jó eséllyel szinte új repülőkön repülsz majd – ez sem mindegy.

A legjobb fedélzeti ellátásért az utasok viszont a Turkish Airlines-t jutalmazták, nem is ok nélkül, tényleg nagyon jó szervizt csinálnak, bőséges, finom, jó minőségű ételekkel operálnak a járaton, köszönhetően a Do&Co catering cégnek. A törökök egyébként szintén jók kelet felé, jók a csatlakozásaik, de egyelőre vannak gyerekbetegségeik: ilyen az isztambuli reptér, amely a nap bizonyos időszakaiban nagyon zsúfolt, hiszen a Turkish Airlines rendkivül gyorsan nő. (Ez Dohában is probléma, mindkét városban új terminál épül, Dohában hamarosan fel is avatják.)

Érdekes, hogy a Malév minden kategóriában jól szerepelt, ám osztályzatait nem vették figyelembe, hiszen tavaly leálltak. Ha azonban pontszámaikat megnézzük, azok szinte minden kategóriában majdnem azonosak, tehát, azt feltételezem, sok Malévet értékelő utast inkább a nosztalgia és a sajnálat vezetett, mintsem a valódi értékitélet.

A kép alatt megtalálod a teljes listát, minden kategóriában!

Az én légitársaságom 2012 – összesítés
Légitársaság Pontszám
1. Qatar Airways 4,64
2. Turkish Airlines 4,52
3. KLM Royal Dutch Airlines 4,49
4. Smartwings Travel Service 4,37
5. British Airways 4,37
6. Germanwings 4,32
7. Lufthansa 4,28
8. SWISS 4,22
9. TAP Air Portugal 4,16
10. Wizz Air Hungary 4,05
11. Air France 4,01
12. Easyjet Airline Co 3,90
13. Air Berlin 3,88
14. RyanAir 3,64
Malev Hungarian Airlines 4,77
A legkedvesebb légiutaskísérő
Légitársaság Pontszám
1. Smartwings Travel Service 4,67
2. Qatar Airways 4,65
3. KLM Royal Dutch Airlines 4,64
4. Germanwings 4,61
5. SWISS 4,59
6. Turkish Airlines 4,53
7. British Airways 4,48
8. TAP Air Portugal 4,48
9. Air France 4,48
10. Lufthansa 4,44
11. Wizz Air Hungary 4,38
12. Air Berlin 4,10
13. Easyjet Airline Co 4,08
14. RyanAir 3,86
Malev Hungarian Airlines 4,82
A legjobb fedélzeti ellátás
Légitársaság Pontszám
1. Turkish Airlines 4,82
2. Qatar Airways 4,67
3. British Airways 4,64
4. Smartwings Travel Service 4,61
5. KLM Royal Dutch Airlines 4,59
6. SWISS 4,53
7. Lufthansa 4,48
8. TAP Air Portugal 4,48
9. Germanwings 4,48
10. Air France 4,44
11. Air Berlin 4,38
12. Wizz Air Hungary 4,10
13. Easyjet Airline Co 4,08
14. RyanAir 3,86
Malev Hungarian Airlines 4,67
A legjobb menetrend
Légitársaság Pontszám
1. KLM Royal Dutch Airlines 4,57
2. Qatar Airways 4,55
3. British Airways 4,43
4. Lufthansa 4,41
5. Germanwings 4,39
6. Turkish Airlines 4,31
7. SWISS 4,06
8. Smartwings Travel Service 4,05
9. Easyjet Airline Co 4,04
10. Wizz Air Hungary 4,02
11. Air France 3,96
12. TAP Air Portugal 3,95
13. Air Berlin 3,90
14. RyanAir 3,87
Malev Hungarian Airlines 4,81
A legjobb ár – érték arány
Légitársaság Pontszám
1. Qatar Airways 4,63
2. KLM Royal Dutch Airlines 4,48
3. Smartwings Travel Service 4,43
4. Wizz Air Hungary 4,41
5. Germanwings 4,39
6. Turkish Airlines 4,36
7. Easyjet Airline Co 4,26
8. British Airways 4,21
9. TAP Air Portugal 4,15
10. Lufthansa 4,13
11. RyanAir 4,11
12. Air Berlin 4,03
13. SWISS 4,00
14. Air France 3,87
Malev Hungarian Airlines 4,76

Az én légitársaságom 2012 – összesítés

Qatar Airways 4,642

Turkish Airlines 4,523.

KLM Royal Dutch Airlines 4,494.

Smartwings Travel Service 4,375.

British Airways 4,376.

Germanwings 4,327.

Lufthansa 4,288.

SWISS 4,229.

TAP Air Portugal 4,1610.

Wizz Air Hungary 4,0511.

Air France 4,0112.

Easyjet Airline Co 3,9013.

Air Berlin 3,8814.

RyanAir 3,64

Malev Hungarian Airlines 4,77

A legkedvesebb légiutaskísérő

Smartwings Travel Service 4,672.

Qatar Airways 4,653.

KLM Royal Dutch Airlines 4,644.

Germanwings 4,615.

SWISS 4,596.

Turkish Airlines 4,537.

British Airways 4,488.

TAP Air Portugal 4,489.

Air France 4,4810.

Lufthansa 4,4411.

Wizz Air Hungary 4,3812.

Air Berlin 4,1013.

Easyjet Airline Co 4,0814.

RyanAir 3,86

Malev Hungarian Airlines 4,82

A legjobb fedélzeti ellátás

Turkish Airlines 4,822.

Qatar Airways 4,673.

British Airways 4,644.

Smartwings Travel Service 4,615.

KLM Royal Dutch Airlines 4,596.

SWISS 4,537.

Lufthansa 4,488.

TAP Air Portugal 4,489.

Germanwings 4,4810.

Air France 4,4411.

Air Berlin 4,3812.

Wizz Air Hungary 4,1013.

Easyjet Airline Co 4,0814.

RyanAir 3,86

Malev Hungarian Airlines 4,67

A legjobb menetrend

KLM Royal Dutch Airlines 4,572.

Qatar Airways 4,553.

British Airways 4,434.

Lufthansa 4,415.

Germanwings 4,396.

Turkish Airlines 4,317.

SWISS 4,068.

Smartwings Travel Service 4,059.

Easyjet Airline Co 4,0410.

Wizz Air Hungary 4,0211.

Air France 3,9612.

TAP Air Portugal 3,9513.

Air Berlin 3,9014.

RyanAir 3,87

Malev Hungarian Airlines 4,81

A legjobb ár – érték arány

Qatar Airways 4,632.

KLM Royal Dutch Airlines 4,483.

Smartwings Travel Service 4,434.

Wizz Air Hungary 4,415.

Germanwings 4,396.

Turkish Airlines 4,367.

Easyjet Airline Co 4,268.

British Airways 4,219.

TAP Air Portugal 4,1510.

Lufthansa 4,1311.

RyanAir 4,1112.

Air Berlin 4,0313.

SWISS 4,0014.

Air France 3,87

Malev Hungarian Airlines 4,76