ÖTCSILLAGOS akció a Qatarnál!

QRtravelfestivalTravel Festival – hívja új akcióját az ötcsillagos Qatar Airways. Mindkét szó igaz, mert nagyszabású jegykiárusítást hirdettek, amely szeptember ötödikéig tart, mind economy, mind business osztályra érvényes és az alapvetően király árak mellé még nagyobb kedvezményt kapsz, ha többen utaztok. Thaiföld, Bali, Seychelles-szigetek, Maldív-szigetek , Sri Lanka, Sydney, Melbourne, Adelaide, Vietnám, Kuala Lumpur, Szingapúr, Hongkong, Nepál, különböző kínai városok. A részletes árakat itt találod.
NEM ÁRT AZONBAN SIETNI! A helyek tapasztalataim szerint nagyon fogynak, s nem érhetők el a téli ünnepek alatt, valamint azokon a hétvégéken, amikor amúgy is megmozdul fél európa.

Érdemes megnézned, mi van akkor, ha Stockholmból, Berlinből, Londonból, Edinburgh-ból indulsz. Utóbbi városból például 190 ezer forintért el lehet repülni Sydney-be. De Berlinből 400 euró alatt marad Szingapúr, Phuket és Krabi is. Itt vannak a budapesti árak. Az első oszlop egy jegy, a második kettő, míg a harmadik három jegy árát jelöli. Utazási időszak 2016. szeptember 15. és 2017. június 30. között.

QRAKCIO

A Qatar Airways nagyon jó légitársaság: a gépei fiatalok, flottájukban ott van minden új fejlesztésű repülő, mint a szupercsendes Boeing 787 Dreamliner, a hatalmas Airbus A380 szuperjumbó és a legújabb Airbus A350XWB, amely nemcsak csendes, de rendkívül tágas is a szuperszéles törzsének köszönhetően. Ezekkel a gépekkel még nagyobb élmény a repülés. Doha repülőtere kényelmes, az átszállás ott gyors, a fedélzeten pedig gazdag italválaszték, finom ételek és rendkívül udvarias személyzet vár. Ez például én vagyok az egyik igen attraktív pilótájukkal. Egy Dreamliner pilótafülkéjében. Alatta pedig egy business class ülés látható.

IMG_5526

IMG_5517

WIZZ: KEDDEN -20% minden UK járatra!

Kedden a Wizz Air húsz százalékkal olcsóbban adja minden Nagy-Britanniából induló vagy oda tartó járatát húsz százalékkal olcsóbban adja, azaz Budapestről London, Birmingham, Liverpool és Glasgow felé és haza lehet olcsóbban repülni. Érdemes sietni, még éjfél után próbálkozni, mert napközben már nagyon megdrágulnak a járatok. Aki pedig nem vásárol holnap, az utána mindenképpen várjon pár napot, hogy megnyugodjon a foglalási rendszer, amely a keresések intenzitása alapján is áraz fel, avagy le. wizzstewik

Qatar PROMO elég jó árak DK-Ázsiába

Június 19-ig fut egy Qatar Airways promó, amit érdemes megnézned, ha még december első felével bezárólag tervezel utazni DK-Ázsia vagy Ausztrália felé! Jó árak, igaz, hosszabb átszállással, de aki még nem járt a Doha új repterén, a Hamad International-ön, az el tud majd tölteni pár órát. Csupa olyan célállomás, amelyet A350-essel és Dreamlinerrel, vagy Szuperjumbóval nyomnak a Qatariak! Itt vannak az árak! Innen pedig azonnal a foglalásra tudsz ugrani!

Képernyőfotó 2016-06-12 - 9.41.01

A párodnak féláron promo a Wizz-nél 12.-én!

wizzstewikÁprilis 12.-én nem mindenki lesz elég türelmes ahhoz, hogy jegyet vegyen a Wizz Air oldalán. Április 12.-én délután már olyan drágák lesznek a Wizz Air jegyei, hogy érdemes várni majd pár napot, mire visszacsúsznak az árak. Mert megint nagy promót hirdetett a légitársaság. Bevallom, van bennem némi egészséges rosszindulat, de a Wizz komolyabb akcióinak következményeit tapasztalatból ismerem. A foglalási rendszer lerohadása teljesen általános, ha tömegeket megmozgató akcióról van szó, akárcsak az, hogy a sok keresés miatt nagyon megdrágulnak a jegyek a nap közepére. De ha most, éjfél után próbálkozol, sikeres lehetsz!

Mindenki, aki április 12-én online vásárol repülőjegyet a Wizz Airtől, a második jegyet féláron veheti meg, akár összesen hat jegy vásárlása esetén. Kizárólag a wizzair.com oldalon keresztül végzett online jegyvásárláskor érvényes, minden jegy hozzárendelt ülőhelyet és kisméretű kézipoggyászt tartalmaz.

Nagyon PÖPEC januári promók az Air France KLM-től

Nagyon PÖPEC januári promók az Air France KLM-től
Elég komoly promóval nyitja az évet az Air France KLM, ráadásul nem is röviddel, egészen január 26.-ig élnek a jó árak. Ettől persze nem árt sietni a jegyvásárlással, mert a promókban azért a jó árú foglalási osztályok gyorsan fogynak. Észak-Amerikában 40, Ázsiában 20, Afrikában 15 célállomás érhető el kedvezményes áron és június végéig kell leutazni a megvásárolt jegyeket.  Kezdjük Ázsiával: Hong Kong 152900, Kuala Lumpur 145900 forint, ami különösen közel álla  szívemhez, mert Malájzia Délkelet-Ázsia legkomolyabb turisztikai célállomása, hiszen elég fejlett, rendkívül multikulturális, gazdaságilag is komoly erő, ráadásul Kuala Lumpurból lehet eljutni a térség legtöbb városába fapadossal. Sőt, az Air Asia még Ausztrália felé is indít diszkont járatot. Jó tudni persze, hogy a kedvezményes árak pár ezer forinttal utazási irodánként eltérhetnek, mert aki nem online vásárol repjegyet, annak az irodák felszámítanak némi jegykiállítási díjat is. Sőt, annak is, aki online foglal, mert sok esetben egy online repjegyportál mögött is egy hagyományos iroda van. Bangkok az örök sláger 161900-ért megy.
Johannesburgba van egy 161900 forintos ajánlat, ami szintén nem rossz, ha el tudjuk csípni, különösen hogy Airbus A380-assal repüli az Air France. Aki kínát szeretné felfedezni, annak is érdemes ránézni az árakra, mert Sanghaj,  Xiamen és Kanton is 151 900, akárcsak Tokió, amely pedig a maratoni futóknak lehet érdekes.
A kedvezményes listán olyan városok szerepelnek, mint Toronto, a nyüzsgő kanadai metropolisz, amely  a karibi Guadalupe és Martinique mellett 147.900 forintért elérhető. Peking kétezer forinttak drágább ennél, de aki például a fehér ház megtekintését tűzte ki célul idénre, az 153.900-ért repülhet Washingtonba. Én magam decemberben Dél-Amerikában, Chilében jártam és hát azóta azért ezt a kontinenst is jobban figyelem. Nos, Rió és Sao Paulo is elérhető 181.900-ért, ami szintén nem rossz ár, különösen, hogy ezért az árért át sem kell szállni Észak-Amerikában.
Amszterdam: 32 400 – Aki kicsit közelebb töltené szabadidejét, az látogassa meg Amszterdamot, a KLM fővárosát, ahol hatalmas virágpiac, laza hangulat, klassz városi biciklis túrák várják az utazókat. Párizs, a gasztronómia és a művészetek fővárosa egy ötszázassal drágább, s akkor is érdemes ide repülni, ha az ember mondjuk egy hosszú hétvégét tervez a pezsgők, azaz a Champagne vidékén. New York: 136 900, Boston és Chicago pedig 146 900, hogy a többi észak-amerikai várost ne is említsük.

Elég komoly promóval nyitja az évet az Air France KLM, ráadásul nem is röviddel, egészen január 26.-ig élnek a jó árak. Ettől persze nem árt sietni a jegyvásárlással, mert a promókban azért a jó árú foglalási osztályok gyorsan fogynak. Észak-Amerikában 40, Ázsiában 20, Afrikában 15 célállomás érhető el kedvezményes áron és június végéig kell leutazni a megvásárolt jegyeket.  Kezdjük Ázsiával: Hong Kong 152900, Kuala Lumpur 145900 forint, ami különösen közel álla  szívemhez, mert Malájzia Délkelet-Ázsia legkomolyabb turisztikai célállomása, hiszen elég fejlett, rendkívül multikulturális, gazdaságilag is komoly erő, ráadásul Kuala Lumpurból lehet eljutni a térség legtöbb városába fapadossal. “Nagyon PÖPEC januári promók az Air France KLM-től” bővebben

Két jegyet egy áráért ma a Wizz Air teljes hálózatán!!!

Két főre 47 ezer forintért Dubaiba? Két főre 45 ezer forintért Londonba? Milánóban egy hosszú hétvége két főre húszezer forint alatt? Nem ragozom tovább, ma egyet fizet kettőt kap akció van a Wizz Air-nél, a második jegyre csak adminisztrációs díjat kell fizetni, s tavalytól eltérően a foglalási rendszert is felkészítették a hatalmas terhelésre. Foglaljatok, ne habozzatok!!!!

Ma 10 éves a Wizz Air – egyet fizetsz, kettőt kapsz akció

Pont ma van tíz éve, hogy Katowicéből felszállt az első Wizz Air járat London Luton felé. Ennek örömére a légitársaság most minden jegy mellé ad egy ajándék jegyet ugyanarra a járatra! Egy foglalásban legfeljebb öt ajándék jegy vásárolható (azaz max 10 utas lehet abban afoglalásban), s az adminisztrációs díjat – ez fejenként kétezer forint – az ingyenjegyek után is ki kell fizetni!

2013 végéig összesen 69 millióan utaztak a Wizz Airrel. A légitársaság egy jelenleg 300 útvonalból és 35 országban 96 célállomásból álló útvonalhálózatot épített ki. A 2014-es pénzügyi évben 13.9 millió utas választotta a Wizz Airt, amely immár ötven darab Airbus A320-as repülőgépet üzemeltet.

UPDATE: Délután négyre kissé lerohadt a Wizz foglalási rendszere: rettentő lassú és a fizetésnél minden második alkalommal kidob. Úgy tűnik, nagy a roham az ingyenjegyekért…


20% Alitalia kedvezmény február 17.-ig

Húsz százalékkal olcsóbban vehetsz Alitalia jegyet hétfőig, ha: – az Alitalia weblapján vásárolsz február 17-ig. — Európába, Olaszországba, vagy Észak-Afrikába utazol, — Március 1. és Május 25 között repülsz, eddig haza is érsz. Ha ez mind teljesül, akkor kezdj el foglalni, és a cupon kód helyére írd be a BEN22HU kódot. Automatikusan megkapod a húsz százalék kedvezményt. HAJRÁ!

Hatalmas KLM promó, még 5 napig!

Akár negyven százalékkal vehetsz most jegyet a KLM-nél! Száznegyvenezért Pekingbe, százhatvanért Bangkokba, százhetvenért Szingapúrba? 194-ért Balira, vagy épp 227-ért Limába? Nem tudok mást mondani, mennyi árakkal promóz a KLM, lényegében Észak-Amerika kivételével szinte mindenhová vannak durva akciós ajánlataik. Ráadásul lecsekkoltam a legtöbbet, igen, vannak szabad helyek, tehát nem UFO-díjtételekről beszélünk!  Még öt napig elérhetitek őket a www.csakhatnap.hu oldalon. Hogy ne is kelljen kattintanotok, itt vannak a legjobb árak: (Aztán írjátok meg, hová vettetek jegyet és hová repültetek!)

Peking 198 900 139 900 Ft- tól; Bali 300 900193 900 Ft-tól

Jakarta 288 900 179 900 Ft-tól; Kuala Lumpur 252 900 169 900 Ft-tól

Sanghaj195 900 146 900 Ft-tól; Szingapúr 261 900 169 900 Ft-tól

Lima 398 900 226 900 Ft-tól; Quito 411 900 226 900 Ft-tól

Buenos Aires325 900 199 900 Ft-tól; Bangkok 201 900 159 900 Ft-tól

Mumbai203 900 149 900 Ft-tól; Havanna296 900 189 900 Ft-tól

Hongkong215 900 159 900 Ft-tól

Hatalmas KLM akciók -40%!

Elárulok egy titkot: már fent vannak a foglalási rendszerben mindazok az akciók, amelyeket holnap hirdet meg a KLM, sőt a publikált áraknál ma éjjel valamivel kedvezőbb áron foglalhatók, mivel egy magasabb euróárfolyamon árazták be a promót, s azóta valamicskét erősödött a forint. A New York-i jegy tehát, amit holnaptól 157.200 forintért hirdet a KLM, az jelen pillanatban 153.300 forintért foglalható le. A legkedvezőbb árakhoz képest a KLM tényleg ad úgy durván negyven százalék kedvezményt, ez pedig súlyos tízezreket jelent annak, aki gyors és szemfüles!

Nem tudok minden árat és célállomást, s egyelőre a pontos feltételeket sem (UPDATE: a bejegyzés óta többet tudni, s most már a csakhatnap oldalon is megtaláljátok a részleteket) , de  az biztos, hogy csak hat napon keresztül foglalhatók ezek az árak, s érdemes sietni, nehogy elfogyjanak a jegyek. Most még van belőlük. Van itt néhány igen attraktív ár:

Hong Kong és Sanghaj: 121.000

Buenos Aires: 189.900

Torontó: 154.000

Muscat: 107.000

New York: 157.000

Havanna: 178.000

Sao Paolo: 175.900

Lima: 226.000

Kilimandzsáró: 196.200

Osaka, Chicago: 157.000

Vancouver: 176.000

 

Feltételek: Min 7 napos, max 1 hónapos kintlét (Amerikában max. 3 hónapos)

Foglalni szeptember 24-ig lehet – Az utazást be kell fejezni március 31.-ig. — Kizárt időszakok: dec 20- jan 8., jan. 20- feb. 2.  Észak-amerika esetében: dec 18.-23. valamint jan. 2 – jan. 6.