Milyen messzire jutnak törzsutaspontokból? – Csak rajtad múlik!

Csak rajtad és barátaidon múlik, elutazhat-e Mariann és Balázs álomnászútra törzsutas-mérföldekből! Egy átlagos jegyespár, akikre rámosolygott a szerencse. Mint annyi mindenki másnak, nekik is megvoltak az álmaik – az esküvőről, a nászútról, a közösen leélt életről. Sok energiát fektettek a kapcsolatukba, amit az a videó is bizonyít, mely a nem kevesebb, mint 24 órán át tartó lánykérés történetét eleveníti fel. Ezzel neveztek be egy légitársaság törzsutas programjának játékába, melyre épp abban az időszakban találtak rá a Facebookon, amikor álomnászútjuk lehetetlennek tűnő megvalósíthatóságán gondolkoztak. A párra a játék során Nánási Pál, a híres fotós is felfigyelt, aki zsűritagként találkozott velük. Az elismert fotográfus, aki magánemberként hagyományokat tisztelő és romantikus férfi, igazi ritkaságnak tartja azt a harmóniát, ami Mariann és Balázs kapcsolatát jellemzi, ezért nagyon szurkol, hogy megvalósíthassák álmaik nászútját.

Megnyerték ugyanis a játékot. Azonban még egy lépés elválasztja őket attól, hogy eljuthassanak csodálatos nászútjukra. S hogy elutaznak-e törzsutas-mérföldekből? Az nem csak rajtuk múlik!

Az Air France – KLM légitársaság FlyingBlue törzsutas program játékának lényege ugyanis az, hogy annyi mérföldet kapnak álomnászútjuk megvalósítására, ahányszor megnézik a róluk forgatott videót az interneten!  Ráadásul Mariann és Balázs ugyanezen az úton szeretne összeházasodni is, egy még máig a természet uralta öbölben Miami partjainál. Minden különösebb felhajtás nélkül, csupán az anyakönyvvezető jelenlétében.  Nézd meg a videót és oszd is meg, hogy minél messzebbre utazhassanak!

Álomrandi jet-fanatikusoknak, avagy spotter-romantika

Egy romantikus randin nemcsak a bensőséges hangulat, a rezgős miliő és a megfelelő érzelmi állapot beállítása a lényeg, de fontos, hogy teljes személyiségünket belevigyük a dolgokba, s erre figyeljünk oda a legapróbb dolgok esetében is…. – mondhatnám, hogy ez valamiféle egyéni know-how, személyes innováció, de nem. A szerelmi tanácsadó rovatokban olvastam ilyenfélét mindenféle női lapokban, s ez jutott eszembe az alábbi reklámfilmről is.

Adott ugye a randi, amit a spotter szervezett. A jetfanatikus hősszerelmes alighanem holland lehet, s ez nem fizimiskája alapján mondható meg, hanem a szeretett hölgy bögréje, vagy épp a (bizonyosan) ajándékba kapott garbó nyakának színei alapján. Fölösleges tovább szájbarágnom, nézzétek a KLM Facebook reklámspotját, s figyeljetek a legapróbb részletekre is!