Távozik a Wizz Air második számú vezetője

john-stephenson02_resize-640x426Elhagyja a Wizz Airt John Stephenson a cég korábbi alelnöke és kereskedelmi vezérhelyettese aki mintegy 10 éve dolgozott a cégnél, anno az Easjettől igazolta le Váradi József – írta az Airportal. A diszkont légitársaság növekedésének egyik legfőbb motorja volt. Stephenson nagyon komoly teljesítményt tett le az asztalra, s nagyon fontos szerepe volt abban, hogy a cég talpon tudott maradni akkor is, amikor működésének egy korábbi szakaszában olykor pénzügyi nehézségekkel nézett szembe. 2006-ban csatlakozott a Wizz Airhez, mint kereskedelmi vezérhelyettes 2009. áprilisától a cég alelnökévé lépett elő.

A szakember hivatalosan 2016. augusztus 24-ével távozik a cégtől
végleg a londoni értéktőzsde oldalán közzétett hivatalos közlemény szerint. Távozását megelőzte, hogy néhány hónapja lebetegedett és hosszabb időre kórházba vonult, mindössze néhány hete tért vissza a céghez. Távolléte alatt Diederik Pen üzemeltetésért felelős vezérhelyettes és Abrán György kereskedelmi vezérhelyettes direktben Váradi József vezérigazgatónak riportolt.

Egy hónapon belül második felsővezetőjét búcúsztatja a cég. Néhány hete az Egek Ura Blog közölte először, hogy David Morgan főpilóta, aki chief flight operation officerként a légitársaság felső vezetésének tagja volt, éppen az easyJethez távozott. Utódja Szabó Zoltán kapitány. Az év elején Takács Miklós, is távozott, aki a bevételek növeléséért felelős igazgatóként járult hozzá a cég eredményességének javításához. Tavaly novemberben Mike Powell pénzügyi igazgató hagyta el a Wizz Airt.